Kovács Zoltán: A Fátyol iskolaprogram a fiatalok bevonására szolgál
Ā„Olyan urbanizált világban élünk, ahol még akár egy kisvárosban is, a gyerekek egyre kevésbé részei a természet hétköznapi működésének”
Ā„Olyan urbanizált világban élünk, ahol még akár egy kisvárosban is, a gyerekek egyre kevésbé részei a természet hétköznapi működésének”
ĀKovács Zoltán: A magyar vadgazdálkodás példaértékű
ĀAz „Egy a természettel” világkiállítás a vadászatot nem önmagában, hanem mint a természetvédelem fontos eszközét mutatja be
ĀSemjén: A magyar vadászati kultúrához méltó rendezvény kezdődött
ĀEgyebek mellett kutyás- és lovas bemutatókat, vadászkürtbajnokságot és koncerteket is tartanak
ĀVigh Annamária: A tárlat nemcsak a vadászoknak ad élményt, hanem mindenki számára információt hordoz
ĀA rendezvényen hat nemzetközi konferenciát is tartanak, és ötven ország vesz részt kiállítóként - közölte Kovács Zoltán
ĀA szervezők legalább egymillió látogatóra számítanak az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállításon és kísérőrendezvényein a közösségi élet újraindításának következő állomásaként
ĀA Capa Központ két klasszikus szállítmányozási konténert alakított át látványos szabadtéri kiállítótérré
ĀA tervezettnél is sokszínűbb eseményre számíthatnak a látogatók, közel egymillió vendéget várnak a szervezők - közölte Kovács Zoltán
ĀKovács Zoltán: A kongresszus központi témája a vadgazdálkodás a 21. században
ĀSemjén: A hamarosan kezdődő vadászati világkiállítás egyik vidéki ékszerdoboza
ĀKovács Zoltán: Arra ösztönzünk mindenkit, hogy látogasson el Budapestre, és vegyen részt a vidéki rendezvényeken
ĀBáró Schell József festő és grafikus a vadászattal kapcsolatos témavilág egyik legavatottabb tolmácsolója volt
ĀVadászati és Természeti Világkiállítás
ĀAz Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítást szeptember 25. és október 4. között rendezik meg
ĀKovács Zoltán: Befejeződött a Hungexpo 55 milliárd forintos felújítása
ĀSokan gulyás- és pörköltalapanyagot látnak csupán a vadhúsban. Az alapanyag feldolgozásának három hét múlva történő bemutatására ötven szakácsot képeztek tovább
ĀKovács Zoltán a Vadászati és Természeti Világkiállításról posztolt
ĀNovák Katalin: Sokak érdeklődését felkeltik a nagyszabású szeptemberi programok
ĀA miniszterelnök-helyettes a Gödöllői országos vadásznapon mondott beszédet
ĀAz épület történelmi dicsőségünket is mutatja
ĀA tárlat az „Egy a természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításhoz kapcsolódó kulturális fesztivál első rendezvénye
ĀA világkiállítás témája kiterjed minden olyan területre, amely akár csak érintőlegesen is kapcsolódik a vadászathoz
ĀA vadászati világkiállítás 20 napja alatt 6 nemzetközi konferenciát tartanak, a rendezvényeken jelen állás szerint a világ csaknem 100 országa képviselteti magát
ĀA magyar erdők évente öt millió tonna üvegházhatású gázt kötnek meg
ĀA kormányfő ellátogatott a Hungexpo területére + GALÉRIA
ĀA járvány ellenére rentábilis lehet a jövőre rendezendő Vadászati és Természeti Világkiállítás, a hivatásos vadászok és horgászok száma itthon eléri a 670 ezret
ĀMegújul a Hungexpo