Nem emberi eredetűek a román katonának tulajdonított csontok
ĀÁrus Zsolt egyértelmű félrevezetésnek nevezte a román katona maradványainak a megtalálására vonatkozó bejelentést
ĀÁrus Zsolt egyértelmű félrevezetésnek nevezte a román katona maradványainak a megtalálására vonatkozó bejelentést
ĀAz úzvölgyi katonatemetőben történtek a KMKF napirendjén
ĀAzért kapta volna, mert nem jelentette be a csendőrségen is az önkormányzat június 6-i úzvölgyi rendezvényét
ĀBákó megye új prefektusa megtámadta a darmanesti-i önkormányzat határozatait
ĀÉs annak az ortodox papnak is, aki az erőszakos temetőfoglalás után felszentelte a román hősök parcelláját
ĀA román védelmi minisztérium azoknak az országoknak a véleményére vár, amelyeknek halottai nyugszanak a sírkertben
ĀBevonulást szerveznek a sírkertbe, miután egy férfi állítólag megtalálta a százötvenedik román háborús hőst
ĀLezsák Sándor: Ez egy olyan gyulladásos betegséghez hasonlítható állapot, amit gyógyítani kell, s ezt ráolvasással nem lehet - MH-VIDEÓ
ĀA feljelentés nyomán egy román hatóság vizsgálódik a magyar politikusok ellen
ĀBöjte Csaba ferences szerzetes az igazság és a szeretet szükségességéről beszélt a katonatemetőben
ĀKovács Vilmos ezredes Tusványoson mutatta be az anyakönyvi bejegyzéseik fénymásolatát
ĀA pereket az úzvölgyi katonatemetővel kapcsolatos törvénytelennek vélt intézkedései miatt helyezett kilátásba a prefektus
ĀCsomortányi István, az EMNP elnöke beszédében kijelentette: a román politikai elit ma is 19. századi nemzeti ideálokat követ
ĀMircea Chelaru az úzvölgyi incidens kapcsán tett kijelentései miatt támadja az RMDSZ politikusát - Szijjártó: Az erősödő magyarellenesség a Romániát érintő magyar álláspontot is befolyásolhatja
ĀA román fél elutasította azt a javaslatot, hogy kizárólag a nemrég elhelyezett betonkeresztek alatti területen végezzenek igazoló feltárást
ĀPárbeszédet és diplomáciai megoldást szorgalmaz a román védelmi miniszter
ĀA szakmai egyeztetés és a kölcsönösen elfogadható megoldás keresése a cél
ĀAz Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) hirdetett meg demonstrációt az úzvölgyi katonatemető körüli botrány miatt
ĀAz EMNP azért szervez tiltakozó megmozdulást, mert a magyar közösség ellen előre kitervelt támadásnak tekinti az úzvölgyi katonatemetőben történteket
ĀRománia szerdán „munkamegbeszélést” javasolt Magyarországnak a helyzet rendezésére
ĀA kormány az úzvölgyi katonatemetőben történtek tisztességes kivizsgálását várja Romániától
ĀA hatóságok a sírhely nemzetközin jellegét hangsúlyozzák
ĀA megbeszélést magyar részről a Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakemberei folytatnák le
ĀTovább halogatja Bákó megye a dormánfalvi polgármesteri hivatal beperelését
Ā„Az állami intézmények nem akarták, vagy nem tudták megakadályozni a június 6-ai incidenseket” - A román tárcavezető szerint a belügyi erők teljesítették küldetésüket
ĀA román külügyminiszterrel megerősítették a békés megoldás szükségességét
ĀNemzetközi jellegének megőrzése miatt venné át a temető gondozását a minisztérium
ĀMintegy háromszáz román és magyar nemzetiségű ember gyűlt össze
ĀA román belügyminiszter lemondását követeli az RMDSZ - A román külügyminisztérium szerint a magyarok szították a feszültséget +GALÉRIA
ĀAz eset teljes körű kivizsgálására és a vonatkozó nemzetközi kötelezettségek betartására szólította fel a román felet a magyar kormány