Az USA külügyminisztere szerint Putyinnak nem érdeke a háború befejezése
ĀA diplomácia az egyetlen módja annak, hogy végleg véget vessünk Oroszország agressziós háborújának
ĀA diplomácia az egyetlen módja annak, hogy végleg véget vessünk Oroszország agressziós háborújának
ĀA nicaraguai ellenzék 245 politikai foglyot tartott számon az országban
ĀKarine Jean-Pierre, a Fehér Ház sajtószóvivője újságíróknak nyilatkozva a léggömböket egy flotta részeként jellemezte
Ā„Joe Biden kilenc hónapig tartó, rendkívül titkos megbeszélések után döntött az Északi Áramlat szabotálásáról”
ĀAz orosz védelmi minisztérium korábban Ukrajnát tette felelőssé az Engels légibázis elleni két támadásért
ĀA legfelsőbb bíróság eltörölte a korábbi egynapos határidőt a halálos ítéletek végrehajtására
ĀA politikus azzal vádolta Bident, hogy mindent megtesz egy Oroszországgal vívott nukleáris háború kiprovokálására
ĀAz ilyen műveletekről a hadsereg elvből nem szokott tájékoztatni, most azonban tudatosan adtak hírt róla
ĀA végső stádiumú veseelégtelenségben szenvedő nő öt alállomásban tervezett kárt tenni
ĀA miniszter szerint az Egyesült Államok és európai szövetségesei a gyarmatosítás legrosszabb hagyományai szerint járnak el
ĀNem használná ki a nemzet legmagasabb hivatalát arra, hogy az ellenségei ellen forduljon
ĀAz NBC News hírportál szerint, Hunter Biden megpróbálhatja más síkra terelni a család korrupciógyanús ügyeivel foglalkozó kongresszusi vizsgálóbizottság munkáját
ĀAz amerikai hadseregnek fel kell készülnie egy esetleges kínai invázióra
ĀJelenleg az amerikai szövetségi börtönhivatal csak akkor engedélyezi az elítéltek számára, ha azt közvetlen hozzátartozójuk kapja
ĀSzerintük azzal, hogy Washington nehézfegyverekkel látja el Kijevet, csak súlyosbítja és hosszabbítja a konfliktust
ĀAz ukránok szintet lépnének, az amerikai és német harckocsik után most már vadászgépeket is szeretnének
ĀEz a legegyértelműbb bizonyítéka annak, hogy az Egyesült Államok támogatni kívánja Ukrajnát
ĀAz atommeghajtás segítségével már négy hónap alatt eljuthat majd egy űrsikló legénysége a Marsra
ĀAz amerikaiak folyamatosan emelik a bábkormányuknak nyújtott katonai segítség lécét, mondta Antonov
ĀA cél elsősorban Irán figyelmeztetése
ĀÉszak-Korea folyamatosan visszautasítja az emberi jogok megsértésével kapcsolatos vádakat, és az országra kivetett, nemzetközi szankciókat okolja a szörnyű humanitárius helyzetért
ĀEz az unió, ha minden így marad, ahogy most van, nagyon rövid időn belül szét fog hullani
ĀGeorge Cukor filmrendező negyven éve halt meg
ĀKülönleges ügyészt neveztek ki az ügyben indított vizsgálat lefolytatására
ĀTovább gyűrűzik Biden titkosított dokumentumok miatti botránya
ĀAzon kevesek egyike, akik a szórakoztatóipar valamennyi rangos kitüntetését megkapták
ĀA Vjaszna fehérorosz jogvédő szervezet szerint jelenleg több mint 1400 politikai fogoly ül fehérorosz börtönökben
ĀAz SZVR és a CIA első embere november 14-én Ankarában tartott két és fél órás megbeszélést