Zelenszkij csak ezzel a feltétellel élheti túl a konfliktust
ĀA közelgő svájci konferencia a konfliktus elhúzódásához vezethet
ĀA közelgő svájci konferencia a konfliktus elhúzódásához vezethet
ĀZaharova szerint egyre többet követelnek a kijevi rezsimtől
ĀElső alkalommal a G7 történetében Ferenc pápa is részt vesz a pénteki ülésen
ĀÚgy tűnt, a legénység egyik tagja a dekompressziós betegség hatásait tapasztalja
ĀJuliet Taylor, aki a Schindler listája szereplőit válogatta, szintén átveheti majd a szobrocskát
ĀHarry herceg 2020-ban indított pert a Belügyminisztérium ellen
ĀA vizit Kuba évtizedek óta legsúlyosabb gazdasági válságának idejére esik
ĀA konfliktus nem jelent közvetlen fenyegetést az Egyesült Államokra
ĀDmitrij Peszkov: Washington álláspontjának változása azt mutatja, hogy semmitől sem riadnak vissza
ĀNem fognak konszenzusra jutni a résztvevők
ĀHarry herceget nem látogatják az etoni és a hadseregben szerzett barátai
ĀAz egység 2015-ben került be az ukrán nemzeti gárdába, és az évek során jelentősen megnőtt a létszáma
ĀKatonai tisztviselők is Jermakot hibáztatták Valerij Zaluzsnij tábornok februári menesztésének megszervezéséért
ĀA BRICS megerősödése veszélyt jelenthet az amerikai dollár hegemóniájára
ĀA térségbeli műveleteiért felelős amerikai parancsnokság visszautasította a közösségi médiában megjelent híreszteléseket
ĀBiden az Amerika és Franciaország közötti szoros kötelékről is beszélt
ĀHamarosan a NATO és az USA is részese lesz a konfliktusnak
ĀNyugat kész elfogadni őt Ukrajna elnökének
ĀNem akart minden részletet megosztani a sajtóval
ĀAz ukránok az Egyesült Államoktól kapott „engedély” után már HIMARS-rendszerekkel csapást mértek Belgorodra
ĀKorábban ismertté vált, hogy az amerikai kormány már ezen a héten bejelentheti egy újabb katonai segélycsomag kiutalását Ukrajnának
ĀKönnyebbséget hozna a túszok családtagjai, valamint a konfliktusban érintett civilek számára mindkét oldalon
ĀAz eredeti trilógiából négy kasszasikert forgattak Jennifer Lawrence főszereplésével
ĀA miniszter köszönetet mondott Franciaországnak és polgárainak
ĀA cég jogos érdekre hivatkozott, amikor a felhasználók adatait akarta használni
ĀNéha olyan hosszú időre lehunyta a szemét, hogy a teremben néhányan azt hitték, elájult
ĀEgy ilyen lépéshez az államfők egyhangúságára is szükség lenne