A Nyugat eloszlatta az „orosz fenyegetés” mítoszát
ĀOroszország továbbra is nyitott a párbeszédre a NATO-val
ĀOroszország továbbra is nyitott a párbeszédre a NATO-val
ĀA kínai szóvivő szerint az intézkedések nem szolgálják az ipari biztonság erősítését
ĀA kínai elnök szerint az amerikaiaknak felelősségteljesen kell viszonyulniuk Tajvan ügyéhez
ĀOrosz fegyverekből készült harangot avatott fel a holland királyné Csehországban
ĀA nyugati média is zavarodottan reagált
ĀMoszkva válaszolni fog az orosz légibázisok elleni támadásokra
ĀAz amerikai elnök úgy fogalmazott, tisztázták a ritkaföldfém-termékekkel kapcsolatos kérdéseket
ĀAzt már tudni, hogy egy Iszkander rakétaindító-állás felrobbant
ĀVéleménye szerint a köztársaság északkeleti és déli régiói orosz ellenőrzés alá kerülnek
ĀFigyelembe veszik Kijev újabb terrortámadásait
ĀBiletszkij szeirnt Kijevnek nem szabad nyugati biztonsági garanciákra támaszkodnia
ĀTöbb millió dollárért vett lakást édesanyjának a születésnapjára
ĀA Kreml az ukrán vezetést vádolja a háború elhúzásával, és a Vatikánra építené a békefolyamatot
ĀZaharova szerint szégyen, hogy a nácizmus felett aratott győzelem évfordulóján egy Wehrmacht-katona leszármazottja vezeti a Közgyűlést
ĀPutyin szerint Ukrajna nem őszinte, a célja nem a béke, hanem a háború elhúzása
ĀAmerikai elemző: Egyes politikusok szándékosan mélyítik az orosz–amerikai konfliktust.
ĀOrosz politikus szerint ideje Ukrajnát hivatalosan is annak nevezni
ĀMár a Rada falai között is megosztó Zelenszkij
ĀBallisztikus rakétával és drónokkal támadtak ukrajnai célpontokat