Medvegyev kellemetlen kérdései a Trump elleni merényletről
ĀAz előzetes jelentések szerint Routh egy támadófegyverrel volt felfegyverkezve
ĀAz előzetes jelentések szerint Routh egy támadófegyverrel volt felfegyverkezve
ĀAz incidens vasárnap délután történt
ĀA közelben, egy bozótos területen egy fegyveres férfit észleltek
ĀAz ukrán elnök már csak tudja, hiszen saját választási ígéreteiből szinte semmit sem tartott be
ĀA szakértők szerint a terve kockázatos, de beválhat
ĀKiderült, hogyan hatott az elnökjelölti vita a két aspiráns támogatottságára
ĀA 27 éves nő az utcán végzett az állattal, és látott hozzá az elfogyasztásához
ĀUkrajna elnöke még mindig Oroszország legyőzéséről beszél
ĀKözvélemény-kutatás: a magyarok többsége Donald Trump győzelmét véli kedvezőbbnek Magyarország számára
Ā„Nyertél, Taylor, kapsz tőlem egy gyereket”
ĀMár meg is nevezték, hogy ki ugrana be helyette
ĀA republikánus jelölt szerint ő nyerte a keddi vitát
ĀEgyébként pedig bárki nyerhet, még az is, aki több millió szavazattal kikap, és mutatjuk is, hogy hogyan!
ĀSzéles körben úgy tartják, hogy Harris megnyerte a vitát
ĀHozzátette, hogy Harris alelnökjelöltje, Tim Walz is mély benyomást tett rá
ĀOlyan győztest neveztek meg, akire senki sem számított
ĀNyilvánvalóan semmilyen felelősséget nem vállalnak a szavaikért
ĀA lopott macskákat ebédelő migránsok és az altrightos csőcselék mellett komoly kérdések és Orbán Viktor is szóba került az elnökjelöltek vitájában
ĀA mű Ronald Reagan munkásságát dolgozza fel
ĀAz elnökválasztás kimenetelét egyedül az amerikai nép fogja meghatározni
ĀSokakat megdöbbentett a hír, amikor Putyin azt mondta, hogy Kamala Harrist érdemes támogatni az amerikai elnökválasztáson
ĀAz elnökjelölt reagált arra, hogy az orosz elnök inkább Harrist támogatja
ĀHunter Biden igyekezett elkerülni a tárgyalást
ĀA biztonságpolitikai szakértő szerint a hárompárti koalíciók életképtelenek, egy CDU/CSU–SPD-szövetségnek viszont jelen állás szerint nem lenne többsége
Ā„Ha meg akarjuk őrizni a szabadságot és a teljesítményelvűséget Amerikában, akkor Trumpnak győznie kell” – szögezte le a technológiai mágnás
ĀAz orosz elnök szerint Kijev nem érte el a Kurszk megyei betöréssel azt a célját, hogy az orosz hadsereg erőket csoportosítson át más frontszakaszokról