Az EU mérlegeli, hogy adóemelést hajtson végre Ukrajna érdekében?
Ā„Sokkal gyorsabban és nagyobb léptékben”
Ā„Sokkal gyorsabban és nagyobb léptékben”
ĀHölvényi György kijelentette: az uniós bizottság elnökének elhibázott döntéseit napokig lehetne sorolni
ĀGeopolitikai szempontból stratégiailag jelentős régióról van szó
Ā„Mindig elmondom, hogy aki a következményekre kíváncsi, sétálgasson Brüsszelben" – mondta az EP képviselő
ĀA Néppárt már a brüsszeli elit érdekeit képviseli?
ĀAz európai intézmények történetében ez volt a második bizalmatlansági szavazás az Európai Bizottság elnökével szemben
ĀA magyar külügyminiszter szerint az Európai Parlament többségének csak a hatalom számít
ĀNem ez az első bizalmatlansági indítvány Ursula von der Leyennel szemben
ĀA szavazás reggelén még maga Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője is úgy nyilatkozott, hogy számára nem politikai kérdés az ügy, meghallgatták a jogi szakértőiket, és követik a tanácsukat
ĀHollandiában is megerősödhet a patriotizmus, e hónap végén parlamenti választások lesznek
ĀA módosítás szerint olyan elnevezések, mint a "steak", "rántott szelet", "kolbász" vagy "burger", kizárólag húst tartalmazó termékek esetében használhatók
ĀA rendszeres és részletes nyomon követés lehetővé teszi a kockázatok azonosítását már a korai szakaszban
ĀA biztos szerint rövid távon fejleszteni kell a drónok észlelésére, követésére és azonosítására alkalmas rendszereket
Ā„Donald Tusk szerint rendben van az, hogyha valaki felrobbant egy gázvezetéket” – fogalmazott a külügyminiszter
ĀImmáron az ötven főt foglalkoztató vállalatok kutatással, fejlesztéssel foglalkozó beruházásaihoz is adunk támogatást – jelentette ki a külügyminiszter
ĀGál Kinga: Európa versenyképessége és gazdasága hanyatlik
ĀValódi biztonság Izrael számára, biztonságos jövő a palesztinoknak
ĀGPS-nyomkövetőt használtak az ellopni tervezett járművek megfigyelésére
ĀThierry Breton szerint az Európai Bizottság rossz úton halad
ĀA miniszter szerint a bizottságot ma már csak a háború és Ukrajna foglalkoztatja
ĀTudomásul kell vennünk, hogy a globalizmust és a baloldali liberalizmust elutasító politikusok és aktivisták életveszélyben vannak
ĀAz európai gazdaság élénkítését sürgette a német kancellár és a francia elnök
ĀBeutazási tilalomra és az unióban tárolt pénzeszközök befagyasztására terjednek ki
ĀAz Európai Unióban és az Európai Bizottságban viták övezik a szuverenitás és az integritás kérdését – mondta Prőhle Gergely
ĀMi azt mondjuk, hogy a háborúnak csak diplomáciai megoldása van, ezért tárgyalni kellene – mondta a miniszterelnök
ĀA magyar miniszterelnök tehát több területen is szövetségesekre találhat
ĀHa semmi nem változik, akkor Európa térdre fog rogyni