Az uniós szervek megállapodtak a következő hétéves pénzügyi keretről
ĀA kompromisszumos megállapodás többek között megháromszorozza az uniós egészségügyi programra jutó forrást
ĀA kompromisszumos megállapodás többek között megháromszorozza az uniós egészségügyi programra jutó forrást
ĀSoros akarata érvényesült Brüsszelben, az EU a jogállamisági feltételek teljesítéséhez kötné a költségvetési kifizetéseket
ĀLengyel hivatali partnerével tárgyalt a házelnök
ĀTörténelmi felelőtlenség lenne hagyni, hogy a jogállamisági vita túszul ejtse a költségvetési csomag elfogadását - írta az igazságügyi miniszter
Ā„Nem lehet a jogállamiságot úgy védeni, hogy közben a legelemibb jogállamisági alapelveket rúgjuk fel. Ez nem a jog uralma, hanem egyszerű zsarolás”
ĀNehéz időszakon vagyunik túl és nehéz időszak előtt állunk járványügyben - A kormányfő a parlament őszi évadnyitóján mondott beszédet
ĀCél a magyarországi vállalkozások versenyképességének növelése
ĀA jogállam a jog uralmát jelenti emberek uralma helyett - mutatott rá a fideszes képviselő
ĀLyukra futott a baloldal a „jogállamiság” ügyében is a XXI. Század Intézet elemozője szerint + VIDEÓ
ĀSikerült megvédeni a nemzeti büszkeséget, mutatott rá az államtitkár
ĀMagyarország sokkal több pénzt kap a következő hét évben, mint eddig és megbukott az úgynevezett „jogállamisági” feltételrendszer
ĀA végleges csomagról szeptemberben szavaz majd a parlament
ĀA magyar baloldal ezúttal is gyalázatosan viselkedik, közölte a nagyobbik kormánypárt
ĀAz ET elnöke az uniós költségvetésről és a járvány okozta károk helyreállítását célzó alapról szóló egyezséget szeretne
ĀA behurcolás ellen kell védekezni - Igazságos, politikamentes EU-s csomag kell - Meg kell védeni gyermekeinket + VIDEÓ
ĀSimicskó bízik benne, hogy a baloldal nem csinál ebből a kérdésből pártpolitikát
ĀAz uniós tagállamok álláspontjai nagyon eltérőek a hétéves keretköltségvetést és a helyreállítási alapot illetően
ĀEllentétes lenne az európai értékekkel, ha a gazdagabb államok több támogatást kapnának, mondta a kormányfő
ĀAz Európai Bizottság bemutatta a 2021. évi uniós költségvetés tervezetét
ĀMegkezdődött a témában egy csúcstalálkozó szervezése a visegrádi négyek miniszterelnökei és Recep Tayyip Erdogan között - közölte a kormányfő, aki a koronavírusról is beszélt
Ā„Nem fogadható el a négy nettó befizető ország 1 százalékos ajánlata” - jelentette ki az EU-csúcson a miniszterelnök - VIDEÓ
ĀNémetország és Magyarország közös úton jár - fogalmazott Angela Merkel kancellár a magyar kormányfővel folytatott megbeszélése előtt +VIDEÓ
ĀPócza szerint a létjogosultsága nem következik az európai uniós szerződésekből
ĀSűrű félévre számít a kormányfő
ĀA fórum célja, hogy az EU ne csökkentse a szegényebb régiók felzárkóztatását célzó forrásokat + GALÉRIA + VIDEÓ
ĀA helyzetet az sem könnyíti meg, hogy Nagy-Britannia kilépésével 15 milliárd euróval csökken az Európai Unió 2021 és 2027 közötti költségvetési kerete - mondta el Szabó Dávid József a Századvég külpolitikai elemzője
ĀAz EU jövőre 168,7 milliárd euró erejéig vállalhat pénzügyi kötelezettségeket