„Ukrajna helyezze hatályon kívül a kisebbségek nyelvhasználatáról szóló jogszabály bizonyos rendelkezéseit”
ĀDöntött az Európa Tanács égisze alatt működő Velencei Bizottság
ĀDöntött az Európa Tanács égisze alatt működő Velencei Bizottság
ĀNem kérünk semmi plusz, nem kérünk többletjogokat a kárpátaljai magyarságnak, csak azokat, amelyekkel korábban rendelkeztek - szögezte le Szijjártó Péter
ĀTuholka sokat segített az egykori millenniumi honfoglalási emlékmű darabjainak felkutatásában és összegyűjtésében
ĀLényegi, új információk nem hangzottak el
ĀA várakozások szerint Oroszország a tengeren szolgáltatja vissza Ukrajnának a két páncélozott ágyúnaszádot és a vontatóhajót
ĀMagyarország erős Ukrajnában érdekelt
ĀAz orosz külügyi szóvivő szerint fokozzák a feszültséget az olyan ígéretek, amelyek szerint a szövetség mindig kiáll majd Ukrajna mellett
ĀElfogadták a magyar javaslatot a NATO-Ukrajna nyilatkozathoz
ĀA fővárosban ma is a Fidesz a legnagyobb támogatottságú párt, mutatott rá a miniszter
ĀAz ukrán elnök még a tavasszal megígérte, hogy felülvizsgálja a jogszabályt
ĀCáfolják a republikánusok, hogy az Egyesült Államok elnöke ellenszolgáltatást kért Kijevtől
ĀA képviselőházi bizottság meghallgatta az Egyesült Államok kijevi nagykövetségének attaséját
ĀNew York-i megbeszélésükön az ukrán elnök megkérte Trumpot, hogy a Fehér Ház változtasson retorikáján
ĀA tizenöt ügyészségi eljárásban a Burisma Holding gázipari vállalat is érintett, amelyben igazgatóbizottsági tag volt Hunter Biden, Joe Biden amerikai elnökjelölt-aspiráns és volt alelnök fia
ĀA volt ukrán főügyész nem látott Bidenéknél törvénysértésre utaló tényeket
ĀAz ukrán miniszterelnök-helyettes: Magyarországnak minden joga megvan ahhoz, hogy támogassa a nemzeti kisebbségéhez tartozókat
ĀAz Ukrajinszka Pravda hírportál értesülése szerint Daniljuk az egyik esélyes jelölt Ukrajna washingtoni nagyköveti posztjára
ĀMindkét fél a jószomszédi kapcsolatokban érdekelt
ĀUkrajna akaratán kívül is belekeveredett az Egyesült Államokban kibontakozó belpolitikai botrányba
Ā„Európának kellene nagyobb pénzügyi kezességet vállania Ukrajnáért”
ĀZelenszkij elnök megpróbálja maximálisan kihasználni e lehetőségek ablakát, amely megnyílik, hogy békét hozzon hazánknak - fogalmazott Vadim Prisztajko
Ā„Ez a békéért kivetett adó egy formája, amit addig kell fenntartani, amíg a béke helyre nem áll”
ĀA hírt a kijevi nagykövet erősítette meg
ĀKijev és Budapest viszonyában az elmúlt években feszültségeket okozott egyfelől az Ukrajnában elfogadott új oktatási, valamint a nyelvtörvény, másfelől a kettős állampolgárság intézménye
ĀA járatok megnyitását az teszi lehetővé, hogy egy újabb gép kerül a budapesti bázisra
ĀFöldet értek Moszkvában és Kijevben az elengedett foglyokat szállító gépek
ĀA donyecki szakadárnak köze lehetett a Kelet-Ukrajnában lezuhant repülőgép ügyéhez
ĀA jogszabály január 1-jétől lép hatályba
ĀA két szervezet részt vesz a dzsihadisták által feldúlt iraki Szindzsár tartomány újjáépítésében, a polgárháborús válság sújtotta ukrajnai Herszon városában pedig egy családi krízisközpont létrehozásában működnek közre