Újbuda DK-s vezetése meghátrált, mégsem adják el a városközpontot
ĀKormánypárti–civil összefogás
ĀKormánypárti–civil összefogás
ĀSimicskó István kereszténydemokrata politikus szerint Budapest lezüllesztése már gőzerővel folyik
ĀSimicskó István: A hazai állatfajták az elmúlt ezer esztendőben részévé váltak történelmünknek és nemzeti identitásunknak, jogszabályi szinten is fel kell hívnunk a figyelmet értékükre
ĀAkár a következő évi országgyűlési választások ellenzéki kampányára is használhatja a közvagyon értékesítéséből származó pénzeket a XI. kerületi önkormányzat
ĀSimicskó István képviselő a helyiekkel összefogva elérte, hogy a Hamzsabégi út meg tudja őrizni zöldövezeti jellegét
ĀLászló Imre újbudai polgármester nem sajnálja a pénzt a baloldali holdudvar tagjaitól
ĀKétmilliárd forintnyi önkormányzati ingatlant akar áron alul eladni Újbuda – közölte Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke
ĀSimicskó István szerint a kerület baloldali vezetése hosszú távon súlyos veszteségeket és visszafordíthatatlan károkat okozhat a városrésznek
ĀA politikus másfél hónapig volt László Imre újbudai polgármester kabinetfőnöke, ezért 8 millió forintot kapott
ĀA fejlesztések a közösségi közlekedést, de az autósokat, gyalogosokat és kerékpárosokat is szolgálják majd, a centrumkórház forgalmán túl a térség egyéb igényeit is figyelembe véve
ĀPénzhiányra panaszkodnak, mégis rendre szórják a milliókat Czeglédy Csaba irodájának
ĀA Mi Hazánk alelnöke hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést is tett
ĀNem szabad hagyni, hogy Újbudát a saját kis játszóterének tekintse az ellenzéki városvezetés
ĀNem támogatták az újbudai baloldali képviselők az önkényuralmi rendszerek elítéléséről szóló fideszes javaslatot
ĀTiltakozik a helyi Fidesz
ĀMaruzsa: A koronavírus-járvány ellenére egy pillanatra sem álltak le a korábban elindított fejlesztések
ĀFidesz: A baloldali pártok politikusai nem jelentek meg a hétfői testületi ülésen
ĀA helyszínen dolgozó hatvan tűzoltó sikeresen megfékezte a lángokat
ĀKözös megegyezéssel megszüntették Lakos Imre, Újbuda egykori SZDSZ-es alpolgármesterének munkaviszonyát
ĀMelléfogásoktól hemzsegnek az ellenzéki vezetésű önkormányzatok
ĀPesterzsébet után a XI. kerületben is két kézzel szórja a pénzt az ellenzék
ĀA kerület ellenzéki polgármestere szerint felesleges és pazarló a tervezett beruházás, inkább a Szent Imre Kórházat fejlesztené tovább
ĀÚjbuda igyekszik minél több sportolási lehetőséget biztosítani az itt lakóknak
ĀEgy világháborús bombát hatástalanítanak a tűzszerészek - Több villamos és busz is módosított útvonalon közlekedik