Az EU üdvözli a tűzszünetet
ĀAz Egyesült Államok, Franciaország, Belgium és az Európai Unió már több hónapja felszólította Ruandát, hogy vonja ki csapatait a szomszédos ország területéről
ĀAz Egyesült Államok, Franciaország, Belgium és az Európai Unió már több hónapja felszólította Ruandát, hogy vonja ki csapatait a szomszédos ország területéről
ĀHamburg volt főpolgármestere erős kritikával illette az uniós és a német vezetőket
Ā„Annyi támogatást adnak Ukrajnának, amennyi elég ahhoz, hogy éppen megmentsék, de a győzelemhez kevés”
ĀA nyár végén vagy az ősz elején számítanak erre
ĀHangsúlyozta: Oroszország nem tud tűzszünetet kötni Ukrajnával, mert ahhoz mindkét félnek el kell szánnia magát a háború lezárására és a békekötésre
ĀUkrán elnök: a következő békecsúcson Oroszországnak is részt kell vennie
ĀOrbán Viktor magyar miniszterelnök azt mondta, hogy azért ment Kijevbe, hogy segítsen az ukrajnai konfliktus rendezésében
ĀA német kancellár szerint azzal vádolta Oroszországot, hogy megtagadja a párbeszédet az ukrajnai konfliktus lezárásáról
ĀAz iszlamista mozgalom részben megvalósíthatatlan változtatást javasolt
ĀA tervezet szerint az átmeneti fegyvernyugvás időt adna egy tartós tűzszünetet eredményező megállapodás kidolgozására
ĀKönnyebbséget hozna a túszok családtagjai, valamint a konfliktusban érintett civilek számára mindkét oldalon
ĀIsmét tüntettek a Hamász által elhurcolt emberek hozzátartozói
ĀAz elnök azt mondta, ez előnyt jelentene Moszkvának
ĀHaníje a katari miniszterelnökkel és az egyiptomi titkosszolgálat vezetőjével együtt jelentette be szervezetének döntését, majd a Hamász egyik tisztségviselője azt mondta: „megegyeztünk egy hathetes tűzszünetben”
ĀA szóvivő emlékeztetett rá, hogy az ilyen alkalmakat az ukrán fél arra szokta felhasználni, hogy megpróbálja csapatait átcsoportosítani és újrafegyverezni
ĀA Kijevet segíteni képes országok nem akarják, hogy nyerjen
ĀAz újabb dokumentum az iszlám szent hónap, a ramadán időszakára szorgalmaz azonnali humanitárius tűzszünetet a tíz ideiglenes tag kezdeményezésére, orosz és kínai támogatással
ĀOroszország állandó ENSZ-képviselője szerint az amerikai javaslat gyakorlatilag zöld utat ad Izraelnek tervezett rafahi offenzívája megindítására
ĀAz európai egységet hangsúlyozta a német kancellár az EU-csúcs előtt
ĀSzánthó Miklós úgy véli, a tűzszünet és a béke nemcsak Magyarország vagy Európa, hanem az USA érdeke is
ĀFranciaország az olimpiai játékok szervezőjeként követi a Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntéseit
ĀAz EU külügyi vezető szerint a katolikus egyházfő „belépett egy olyan kertbe, ahová senki sem hívta meg”
ĀA Szentszék szerint a katolikus egyházfő folyamatosan ugyanazt mondja az ukrajnai háborúról
ĀA miniszterelnök politikai igazgatója szerint a Magyarországgal szembeni vádak nemcsak hamisak, hanem antidemokratikusak is
ĀStratégiai hibának minősítette az Európai Unió hozzáállását a miniszter
ĀA tagállamoknak nem sikerült megállapodásra jutniuk a Ciszjordániában élő palesztinokkal szemben ellenséges izraeli telepeseket sújtó uniós szankciók bevezetésének részleteiről
Ā„Minél tovább tartanak a harcok, annál kevésbé valószínű, hogy az orosz vezető kompromisszumot köt”
ĀNetanjahu szerint a Hamász követeléseinek elfogadása nem a túszok szabadon bocsátásához, hanem újabb mészárláshoz vezetne
ĀIzrael beleegyezett abba, hogy felfüggeszti az ellenségeskedést a Gázai övezetben, és a Hamász mozgalom is jóváhagyta ezt a javaslatot