J. D. Vance: Moszkva és Kijev megtette az első lépéseket
Ā„Egy egész tengeröbölnyi távolság fekszik a két fél elvárásai között”
Macron és Starmer győzte meg Trumpot, hogy változtassa meg Putyinról alkotott véleményét
ĀAz amerikai elnök kezdte azt érezni, hogy orosz kollégája kihasználja
Oroszország kapcsolatai előbb-utóbb rendeződnek az európai országokkal
ĀPutyinnak nincsenek kétségei
Észtország kész katonákat küldeni Ukrajnába
Ā„Ukrajna biztonsága Európa biztonságát jelenti”
A válasz egy határozott nem
Ā29-ből 27 nyugati ország lakossága ellenzi a csapatok Ukrajnába telepítését
Orosz gyárat vettek célba az ukránok
ĀAz üzemből látják el alkatrészekkel a haditengerészetet és a légierőt
„Zelenszkij végre teljesítse 2019-es választási ígéreteit!”
ĀA komikus-színész ezzel az ígérettel került hatalomra
A fenyegetések ellenére megtartják a moszkvai győzelmi parádét
Ā„Ha Kijev végrehajtja fenyegetését, és május 9-én lecsap a Vörös térre, Oroszország teljes cselekvési szabadsággal rendelkezik majd”
Már több száz észak-koreai katona veszett oda a fronton
ĀKim Dzsongün szent küldetésnek tekinti az orosz–ukrán háborúban való részvételt
Az európai vezetők abban érdekeltek, hogy a háború minél tovább tartson
ĀAz ukrán uniós csatlakozás gyakorlatilag egy cserealap arra, hogy Ukrajna folytassa a háborút – jelentette ki Szijjártó Péter
Furcsa részletre figyeltek fel Zelenszkij békéről szóló szavaiban
ĀAz ukrán elnök mandátuma 2024. május 20-án járt le
Trump szerint Putyin véget akar vetni az ukrajnai konfliktusnak
ĀAz amerikai elnök azt mondta, hogy könnyebb volt az orosz vezetővel tárgyalnia
Szörnyű jóslat derült ki Zelenszkijről
ĀAz amerikai vezető szerint az ukrajnai helyzet siralmas
„Zelenszkij könyörgött Trumpnak, hogy ne szálljon ki”
ĀAz amerikai elnök közölte, hogy az ukrán vezető a Vatikánban tartott találkozón több fegyvert kért tőle
Reagált Zaharova Zelenszkij fenyegetésére
ĀMoszkva többször is rámutatott Kijev megállapodásképtelenségére
Az ukránok nem bíznak Trumpban
ĀA körvonalazódó megállapodás a jelentések szerint megakadályozná Ukrajna NATO-csatlakozását is
Putyin: Meg kell védeni az igazságot az 1941–1945-ös Nagy Honvédő Háborúról
ĀAz orosz elnök a Nagy Örökség – Közös Jövő fórumon szólalt fel
Lavrov: Az Egyesült Államok megérti, hogy nem szabad megengedni egy harmadik világháború kitörését
ĀAz Egyesült Államok és Oroszország párbeszédét nem kell szenzációnak tekinteni
