Beregszászi gyerekek találtak páncéltörő aknát
ĀA tárgyat a kijelölt helyre szállították és irányított robbantással megsemmisítették
Idén már több mint 1400 alkalommal riasztották a tűzszerészeket
ĀA tűzszerészek több mint 3300, jellemzően második világháborús eredetű katonai robbanótestet és 68 kilogramm gyalogsági lőszert kezeltek, amelyek össztömege meghaladta a 12 tonnát
A honvédség tűzszerész és folyamőr ezrede is megkezdte az átcsoportosítást a hadgyakorlatra
ĀElindult Budapestről Kiskörére a Csepel naszád is, mivel a Tiszán folyami átkelés biztosításában kap majd szerepet
A közösségi közlekedést is érinti a XII. kerületi betonromboló gránát miatti pénteki lezárás
ĀA XII. kerületi Kiss János altábornagy utca egyik társasházának kertjében, földmunkák során egy 203 milliméteres gránát került elő
Négyszázszor riasztották a tűzszerészeket nyáron
ĀA legtöbb bejelentés Fejér vármegyéből érkezett
Strandolás közben feltételezett robbanóeszköz találásakor meg kell jelölni a helyszínt
ĀFigyelmeztetnek a tűzszerészek
Mintegy tizenötezer embert evakuáltak Berlinben egy bomba miatt
ĀAz 500 kilogrammos robbanóeszközt munkások találták egy teniszpályánál
Második világháborús kézigránátot és gyalogsági lőszert találtak a XIV. kerületben
ĀA tűzszerész művelet idejére a rendőrség szerdán három társasházat kiürített
Foszfortöltetű robbanóeszközök kerültek elő a Zala vármegyei Sárhidán
ĀA robbanótestek egy családi ház kertjében végzett földmunkák során kerültek elő
Idén már több mint 740 alkalommal riasztották a tűzszerészeket
ĀAz eddig hatástalanított, illetve elszállított, jellemzően második világháborús robbanótestek össztömege meghaladta az 5,5 tonnát
Elszállították a második világháborús légibombát a II. kerületből
ĀA rendőrség a kiemelés idejére elrendelt lezárást feloldotta
Inkább a robot hulljon, mint a tűzszerész
ĀLánctalpas és kerekes apróságok a biztonságunk érdekében
Idén már több mint hatszáz alkalommal riasztották a tűzszerészeket
ĀA legtöbb bejelentés Fejér vármegyéből érkezett
Második világháborús páncéltörő gránát került elő Nagybajomnál
ĀMezőgazdasági földmunkák közben találtak egy robbanótestnek látszó tárgyat
Hatástalanították a csepeli bombát, a korlátozásokat feloldották
ĀMég kedden találtak egy 500 kilogrammos amerikai légibombát a csepeli Petróleum-öbölben
Aknavető gránátok kerültek elő egy mezőzombori szántóföldön
ĀA tűzszerész-alakulathoz még most is átlagosan évi kétezer rendőrségi bejelentés érkezik
Ágyúgolyót találtak egy kőszegi családi ház kertjében
ĀA legendás helyi vár 1532-es augusztusi ostromából származó ágyúgolyó került elő – közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezrede szerdán a Facebook-oldalán
Csaknem kétszázszor riasztották a tűzszerészeket októberben
ĀAzonnali intézkedésre volt szükség 38 esetben
Délelőtt kiemelik a második világháborús bombát
ĀA fővárosi tömegközlekedést is érintő forgalmi korlátozások lépnek életbe több kerületben
Lezárják Budapesten a Várkert Bazár környékét
ĀEgy világháborús bombát hatástalanítanak a szakemberek – Változik a közösségi közlekedés is
Hétfőn semmisítik meg a Dunában talált egymázsás szovjet légibombát
ĀNégyszáz méter sugarú körben zárják majd le a környéket
Óriásbombát találtak a Dunában, hétfőn bonyolult lesz a közlekedés Budapesten
ĀAz egy mázsát nyomó szovjet légibombát a belvárosi szakaszon találták, a kiemelést pedig szeptember 12-én végzik majd a szakemberek
Augusztus végéig több mint 1300 esetben riasztották a tűzszerészeket
ĀSoron kívüli intézkedést igényelt 52 bejelentés