És akkor 127. – Úrigyerekek
ĀA Gerence-patak forrásvidékére vezető út a bencés kolostor mellett vitt
ĀA Gerence-patak forrásvidékére vezető út a bencés kolostor mellett vitt
ĀEgyszeri támogatás a turisztikai részlegen
ĀA három milliárd forintos projekt hosszú távon növelheti a régió látogatottságát
ĀParkolók, erdei vasútállomások, kalandparkok épülnek
ĀJelenleg a 700 ökoturisztikai létesítményből 350-et nemzetipark-igazgatóságok tartanak fenn
ĀNavracsics Tibor szólt arról is, hogy Magyarország „hagyományosan a legjobb felhasználók között van”
ĀA helyiek szerint a helyzet tarthatatlanná vált és komoly egészségügyi problémát is jelent
ĀKiemelték, hogy a támogatás mértéke kerékpáronként a vételár maximum 30 százaléka, de legfeljebb 300 ezer forint
ĀA kormány célja, hogy az ágazat lendületét megőrizze
ĀA bruházás 2027 nyarára lehet kész
ĀAz új kompjárat erősítheti a baráti és gazdasági kapcsolatokat
ĀA sóbánya bezárása az idegenforgalom szinte teljes leállásához vezetett a turizmusáról híres székelyföldi településen
ĀA turisztika világának egyik leggyorsabban fejlődő ágazata
ĀDr. Rhoades háromhetes budapesti tartózkodása során órákat tart a METU üzleti karán
ĀKözvetlen légi összeköttetés bővítése és turisztikai innovációk
ĀA megnövelt bevétel 25 százalékát a lakáspolitikai intézkedések finanszírozására költik
ĀEgy 24 éves brit és egy 26 éves német nő az egyik ifjúsági szálláson lett rosszul másokkal együtt
ĀOlaszországba és Görögországba vágynak a magyarok
ĀA cél a hálózatépítés a kultúra, a sport és az üzleti élet döntéshozói között
ĀA látnivalók között a Gajdács, a Csabai tanya, a Csókási, vagy Kiss-féle szélmalom
ĀA képzés heti két délutánt vesz igénybe, és két tanév alatt elvégezhető
ĀA montenegróiak egyre nagyobb számban választják hazánkat úti célként
ĀAndrássy Kúria & Spa hotelben szerezhetik meg az egyetemisták a tudást
ĀA több mint 13 ezerből csak 1008 ingatlan rendelkezik a szükséges engedélyekkel