A párbeszédnek és az összefogásnak nincsen alternatívája
ĀTőkés László az erdélyi magyar összefogás érdekében felajánlotta, hogy vállalja a közvetítői szerepet
ĀTőkés László az erdélyi magyar összefogás érdekében felajánlotta, hogy vállalja a közvetítői szerepet
ĀMa már Magyarország a szomszédjaival együtt dolgozik a Kárpát-medence közös építésén, a magyarság szülőföldön való megmaradásán
ĀKincses Előd hangsúlyozta, hogy a volt püspök semmi olyat nem követett el, amiért vissza lehet vonni tőle a kitüntetést
ĀAz EMNT kész volt az együttműködésre az RMDSZ-szel, de a szövetség politikusai „sajnálatosan magyar–magyar ellentétet gerjesztettek”
ĀSzili Katalin Marosvásárhelyen ünnepelte a székely szabadság napját
ĀArra nem számított, hogy a tiltakozásuk megdönti a Ceaușescu-diktatúrát
ĀKézdivásárhelyen ugyanazok a „provokátorok” szerveződnek, akik az úzvölgyi katonatemetőben is időről-időre szélsőséges rendezvényeket szerveznek
ĀA nemrég elhunyt Wittner Máriára is emlékeztek Nagyváradon, ahol fáklyás felvonulást tartottak a szabadságharc és forradalom évfordulójának alkalmából
ĀAz ügyvéd szerint a román igazságszolgáltatás időhúzásra játszik
ĀAz Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács demokráciaközpontjai bő tíz éve hathatós segítséget nyújtanak a magyarországi intézményeknek és az erdélyi magyaroknak az állampolgárság megszerzésében
ĀNémeth Zsolt: Ő nem az az ember, akinek igaza van, hanem az, akinek igaza lesz
ĀA háború, a gazdasági válság, a jövőkép és a nemzetpolitika az idei szabadegyetem témái közt
ĀAz Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács magyarellenes programbeszédnek, a Székelyföld elrománosítására tett felhívásnak tartja a liberális pártelnök csíkszeredai nyilatkozatát
ĀÍtéletük szerint a székely zászló kitűzésének ügyében a román hatóságok megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményének a véleménynyilvánítás szabadságáról szóló cikkét
Ā„Erdélyben elhárultak az akadályok a határok feletti nemzetegyesítés és a honosítás útjából”
ĀA román nemzeti paranoia térnyerése. Az erdélyi magyarokban – akkor és ott – visszavonhatatlanul elveszteka demokratikus és toleráns román állammal szembeni illúziók
ĀNe tekintsük magunkat kisebbségnek, egy demokráciában egyenjogú polgároknak számítunk - mondta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke
Ā„Magyarország esetében a jogállamiságot félti, Spanyolország esetében pedig szemet huny a jogállamiság súlyos megsértése fölött”
ĀTőkés László: Románia szakítson a magyarokkal szembeni asszimilációs politikával és az állami nacionalizmussal, amely az elmúlt száz évet jellemezte
ĀNeonácik provokáltak Trianon évfordulóján Sepsiszentgyörgyön
ĀTőkés László: Trianon centenáriumának mementója utat nyithat a magyar-román megbékélés előtt
Ā„A Trianon-törvény azt jelzi, hogy semmit nem változott a román nemzetstratégia”
ĀElutasította a román szenátus a kisebbségek személyi elvű autonómiájáról szóló törvénykezdeményezéseket
ĀA tanács szerint szégyenletes, hogy az államfő és a miniszterelnök a népek román-magyar megbékélés segítése helyett a magyarellenességet gerjeszti
ĀA forradalom kirobbanásának harmincadik évfordulóján a bánsági városban felavatták a Makovecz Imre által tervezett Új Ezredév Református Központ templomépületét
ĀA forradalom résztvevői bebizonyították, hogy senkinek nem lesz több szabadsága azáltal, hogy elveszi a másét, és senki nem lehet valójában szabad, amíg a másik rab - mutatott rá Kövér László
ĀKészen állunk arra, hogy szomszédainkkal egy új Közép-Európát építsünk fel - mondta a kormányfő a romániai forradalom kitörésének 30. évfordulójára rendezett gálaesten, ahol Tőkés László is beszédet mondott
Ā„Élni kell a választás jogával, de jelezni is kell, hogy sem Klaus Iohannis, sem Viorica Dancila nem érdemli meg a magyarok támogatását”