Soltész: A kereszténység tanítását minden területen tovább kell adni
Ā„Közöttünk vannak, akik a gender- és LMBTQ-ideológiával főleg a fiatalokat mérgezik, azok lelkét akarják elvenni”
Ā„Közöttünk vannak, akik a gender- és LMBTQ-ideológiával főleg a fiatalokat mérgezik, azok lelkét akarják elvenni”
ĀKüzdjünk az emberért, hogy boldog jövőnk legyen - mondta Udvardy György
Ā„A kereszténység kétezer éves történetét rágalmak, vádak és üldözés kísérte, amelyeket ma ellenünk, keresztény magyarok ellen tapasztalunk”
ĀSemjén: A pusztulás felelőseit név szerint ismerjük, ám az építők és értékteremtők nevei homályban maradtak, ezt az adósságot azonban törlesztenünk kell
ĀA gyülekezetek legfeljebb 15 millió forintos támogatásra pályázhattak
ĀA Szent István-i mértékű templomépítési program keretében 130 templom épült az elmúlt 10 évben - közölte Semjén Zsolt
ĀA budaörsi templom felújításához a kormány 50 millió forinttal járult hozzá
ĀAz emberek és közösségek összefogásának köszönhetően az országban az elmúlt tíz évben harmadával csökkent a szegénységben élők száma - mondta az államtitkár Ópusztaszeren
ĀBodajkon megújult a Segítő Szűz Mária kegyhely