Felszentelték a Skanzen unitárius templomát
ĀA ceremóniát Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház püspöke celebrálta
ĀA ceremóniát Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház püspöke celebrálta
ĀSzomorú évforduló, a Rákosi-rendszer ikonikussá vált rombolása
ĀAz elszálló energiaárak miatt lekapcsolják a villanyokat, és kevesebb misét tartanak az olaszországi templomokban
ĀAz együttműködés eredménye nemcsak a statisztikai számokban, hanem a mindennapokban is tapasztalható - emelte ki Kövér László
Ā„Olyan időszak tanúi vagyunk, amikor az eddig szilárdnak vélt viszonyrendszerek és szabályok felbomlanak, a békénk pedig komoly veszélybe kerül”
ĀHárom különleges épület az egykori Magyar Királyság északi részén
ĀUtazások a magyar Felvidéken. A jezsuiták és karmeliták szakolcai emlékei
ĀUtazások a magyar Felvidéken. Pálosok, ferencesek, jezsuiták nyomai, épületei a jámborságáról híres településen
ĀÚjra régi fényükben pompáznak majd a barokk festőzseni freskói
ĀA Szent család című kép a keresztelőkápolnában látható a Ferenczy Béni által díszített kút mellett – Szőnyi István oltárképvázlatát is kiállítják
ĀUtazások a magyar Felvidéken. A hívek adományaiból és Mária Terézia támogatásából harminc év alatt épült fel a pompás, kéttornyú barokk templom, főoltárán a Fájdalmas Szűzanya szobrával
ĀA Rómer Flóris-terv jóvoltából feltárták és restaurálták a szakrális épületnek többek közt az utolsó vacsorát, Szent László legendáját és a kánai menyegzőt ábrázoló freskóit
ĀUtazások a régi magyar Erdélyben és Székelyföldön. Az Olt mentén Kézdivásárhelytől Sepsiszentgyörgyig érdemes útba ejtenünk az 1332 óta létező kis székely települést
ĀUtazások a régi magyar Erdélyben és Székelyföldön. A templom régészeti értékei egy 1954-es tűzvész után kerültek elő, akkor kezdődött a hajó és a szentély feltárása
ĀSoltész Miklós: Szükség van a keresztények összefogására
ĀGulyás Gergely: Minden értékteremtő közösség számíthat a magyar kormányra, így az egyházaink is
ĀMár több mint háromezer templom megújítását támogatta a kormány a Kárpát-medencében és csaknem kétszázat építettek
ĀA magyar kormány támogatásával megújult Erdély legrégebbi, 11. századi körtemploma a Hunyad megyei Algyógyon (Geoagiu)
ĀUtazások a magyar Felvidéken. A Kárpát-medence egyik legöregebb temploma, az Antiochiai Szent Margit-templom a Morva folyó partján, az ezeréves határon található
ĀAz épület külső és belső felújítása mintegy negyvenmillió forintos kormányzati támogatásból valósult meg
ĀA valódi keresztény és a magát csupán annak álcázó politikai erőkről mondott beszédet a Miniszterelnökséget vezető miniszter
ĀKüzdjünk az emberért, hogy boldog jövőnk legyen - mondta Udvardy György
ĀA 7,2 milliárd forintos költség több mint felét az Európai Unió, közel felét a magyar állam és kisebb részét a román állam biztosította
ĀA templom az egyetemes patriarchátus magyarországi exarchátus Múzeum utcai épületének udvarában épül fel
ĀA magyar kormány fontosnak tartja a nemzet összetartozásának ügyét