Podoljak: Ukrajna nem fog tárgyalni Oroszországgal
Ā„Putyin nem csak Ukrajnát akarja elfoglalni”
Ā„Putyin nem csak Ukrajnát akarja elfoglalni”
ĀAz ukrán elnöknek valami ismét közbejött
ĀA delegáció a tervek szerint hétfőn több magas rangú tajvani politikussal egyeztet majd
ĀNguyen Thanh Long volt egészségügyi minisztert 18 évig tartó börtönbüntetéssel és mintegy 780 millió forintnak megfelelő bírsággal sújtották
ĀA vádlottak anélkül hozták kereskedelmi forgalomba a termékeiket, hogy bármilyen biztonsági tesztet elvégeztek volna
ĀZelenszkij térségbeli útjának első állomásán, szerdán Litvániában bírálta az Ukrajnának nyújtott pénzügyi és katonai segítséggel kapcsolatos nyugati habozást
ĀSzakértők meghallgatásával folytatódott a per
ĀAz öt vádlott közül négyen német állampolgárok
ĀMa a legtöbb kérdést felvető ügy Ukrajna csatlakozási szándéka
Ā„Békepárti álláspontunkon természetesen nem változtatunk"
ĀHa bűnössége bebizonyosodik, akkor öttől tizenöt évig tartó büntetést kaphat
ĀA külügyminiszter mellett a delegáció tagja Alejandro Mayorkas belbiztonsági miniszter, valamint a Fehér Ház belbiztonsági tanácsadója, Liz Sherwood-Randall is
ĀA miniszterelnök egyúttal kiemelte, a bővítésnek vannak feltételei, ezek pedig nem teljesültek
ĀV. Naszályi Márta budavári fegyelmi tárgyalása miatt
Ā„Büszke vagyok arra, hogy a szövetség most erős és egységes"
ĀAzok az államok, melyek nem részesei a BRI-nek, jobb eredményeket értek el, mint Róma
ĀPeking reményei szerint az ENSZ tanács egységes és világos álláspontot fogalmazhatna meg a konfliktus politikai rendezése érdekében
ĀPodoljak szerint Moszkva „másodrangú figurákat” küldött egyeztetni az 1945 óta legsúlyosabb európai konfliktus rendezéséről
ĀA pártoknak most meg kell vizsgálniuk, képesek-e többségi koalíciót alakítani
ĀCharles Michel el akarja kerülni, hogy kudarcba fulladjon a tagállamok vezetőinek december közepi találkozója
ĀA választásokon az eddigi kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) szerezte a legtöbb, 194 mandátumot, de nincs többsége a szejmben
ĀKijev aggódik amiatt, hogy nyugati támogatói az Oroszországtól való irracionális félelemből szólítanak fel a békére
ĀA tárgyalásokon a magyar–svájci kétoldalú kapcsolatokról, a gazdasági együttműködésről és a jövő évi magyar EU-elnökségi tervekről volt szó
ĀMeloni húsz éve az első olasz kormányfő, aki hivatalos látogatásra érkezett Horvátországba
ĀLányai lemészárlása miatt élete végéig rács mögött lehet
ĀAz Európai Parlamentben európai női politikusok tárgyaltak egymással
ĀElmondta, nem tapasztalt nyomást az ügyben, hogy tárgyaljon Oroszországgal
ĀA kormányfő Aleksandar Vucic szerb elnökkel és Milorad Dodikkal, a Boszniai Szerb Köztársaság elnökével ebédelt