A magyar családok támogatása az első
ĀMagyarország forrásainak nem Ukrajnában, van a helye, hanem a magyar embereknél és a hazai vállalkozásoknál
200 millió forintos zenei pályázatot hirdetett a kormány
ĀEddig több mint 50, gyerekekkel foglalkozó szervezet jelentkezett
Hátrányos helyzetű családokat lehet támogatni a REpont automatákon keresztül
ĀA felajánlásokat három segélyszervezet között osztják szét
Új korszak kezdődik július elsejétől a családok számára
ĀIndul az adókedvezmények duplázásának első üteme
További katonai segítség Ukrajnának
ĀA német külügyminiszter a támogatás folytatását ígérte Kijevben
Az Európai Bizottság zöld utat adott
ĀAz EU jóváhagyta az állami támogatást a tiszta ipar fejlesztésének előmozdítása érdekében
Brüsszel újra a magyar egyetemisták ellen szavazott
ĀA Fidesz-KDNP EP-képviselője szerint az Erasmus+ program politikai zsarolás eszközévé vált
Új pályázati felhívással segíti az agrártárca a tanyán élőket
ĀA tanya nem csupán lakóhely, hanem olyan érték, amely egyedi módon őrzi a magyar vidéki kultúra és életforma hagyományait
Új, teljesítményalapú finanszírozási modell segíti a BME fejlődését
ĀHosszú távú megállapodás és jelentős forrásbővítés segíti a magyar mérnöktudás és innováció fejlődését
Az a feladatunk, hogy rávegyük a gyerekeket a mozgásra
ĀRévész Máriusz szerint támogatni kell számos lehetőséget
Új felhívás támogatja a fenntartható vízgazdálkodási közösségeket
ĀTöbb mint 130 öntözési közösség nyert vissza nem térítendő támogatást
Ezeket a filmeket támogatja a Nemzeti Filmintézet
ĀTíz dokumentumfilm, egy rövidfilm és három animációs alkotás kap támogatást
Kerékpáros turisztikai fejlesztés indul a Zsámbéki-medencében
ĀA bruházás 2027 nyarára lehet kész
A Katolikus Karitász újabb segélyszállítmányt adott át a kárpátaljai kórházaknak
ĀA szervezet több éve támogató programokat valósít meg Ukrajnában
Elindult az adományvonal a székelyföldi bajbajutottak támogatására
ĀA karitatív szervezet pénzügyi segítséget nyújt a parajdi sóbányában dolgozóknak
Az EU 150 milliárdnál tart Ukrajna támogatásában
ĀBóka János aggasztónak tartja a költségvetési helyzetet
Perbe fogták a szegedi nőt, aki támogatásokkal üzérkedett
ĀFiktív diákok után vett igénybe oktatási normatívát
Rekordérdeklődés a HU-rizont Program iránt
Ā132 pályázat érkezett 51 milliárd forint támogatási igénnyel
A bölcsődei hálózat fejlesztése igazi sikertörténet
ĀA kormány elkötelezettségét a családok iránt a jövő évi költségvetés tervezete is hűen tükrözi
Idén is jár lakhatási támogatás a katonáknak
ĀA minisztérium célja, hogy a hivatásos életpálya élő közösség és biztos háttér is legyen
A frissen nyílt italüzletek is támogatáshoz juthatnak
ĀA maximum hárommilliós támogatásra június 16-ig pályázhatnak
A kormány támogatja a magyar energetikai szektor fejlesztéseit
ĀA Jedlik Ányos Energetikai Program két pályázatán és egy lakossági felhívásban összesen több mint 100 milliárd forint támogatási keret áll rendelkezésre
Pénzügyi alap a rászoruló családoknak
ĀA fő cél a váratlan élethelyzetek kezelése és segítése
Stratégiai érdek a méhészeti ágazat támogatása
ĀAz Európai Unióban elsőként Magyarország vezetett be méhek után járó állatjóléti finanszírozást
Kína ötszázmillió dollárnyi segítséget nyújt
ĀTrump hivatalba lépése után egy nappal jelentette be Washington kilépését a WHO-ból
