EM: Díjkedvezmények is ösztönzik az ipari zöldenergia-tárolók telepítését
ĀAz új zöldenergia-tárolókkal több mint hússzorosára nő a jelenlegi kapacitás
ĀAz új zöldenergia-tárolókkal több mint hússzorosára nő a jelenlegi kapacitás
ĀA hitel törlesztési ideje 35 év
ĀA kormány végső esetre készíti a B tervet
ĀA közlés szerint a támogatás továbbra is megkönnyíti az ukrán fegyveres erők személyzete képességeinek nagyszabású fejlesztését
ĀTetemes kártérítéséből forgatták ki a szülei, az anyja büntetését mégsem kérte
ĀA Pentagon volt tanácsadója arra szólította Washingtont és Kijevet, hogy mielőbb kezdjenek béketárgyalásokat Moszkvával
ĀPedig már Európa is kezd belefáradni a háborúba
ĀA litvánok és az észtek Amerikát hibáztatják
ĀCharles Michel el akarja kerülni, hogy kudarcba fulladjon a tagállamok vezetőinek december közepi találkozója
ĀA holland politikus győzelme hatalmas pofon az Európai Unió számára
ĀAggodalommal tölti el az elnököt, hogy milyen kevés katona van Ukrajnában
Ā„Nagyon bízunk abban, hogy amit adni tudtunk Ukrajnának, azzal előrelépést ér el a harctéren”
ĀBoris Pistorius újabb segélycsomagot jelentett be kedden Kijevben, ukrán hivatali kollégájával
ĀA miniszter beszédében hangsúlyozta: a sport olyan filozófikus terület, amely az egyensúlyokról szól
ĀA keret túlnyomó többségét a holland kormány az Oroszország elleni háborúban védekező ország katonai támogatására szánja
ĀAz elmúlt évtizedben több milliárd forintból országszerte újultak meg az erdei iskolák oktató- és szállásterei
ĀKik járhatnak jól az új konstrukcióval, és milyen gazdasági hatásai lehetnek jövőre a családalapítás-ösztönző programnak?
ĀA Nyugat által Kijevnek nyújtott pénzügyi támogatás 20–36 százalékát az ukrán tisztviselők eltulajdonították – közölte
ĀA csoport gyakorlatilag marxista alapelveket fogalmazott meg küldetésében
ĀAz Európai Unió 2000 óta támogatja a palesztinokat
ĀEz az új finanszírozás segíteni fogja az EU humanitárius partnereit abban, hogy alapvető szolgáltatásokat nyújthassanak
ĀAz ország vezetése szeretné, ha rövid időn belül zöldebb energiára állnának át a fűtés tekintetében
ĀA német kormány eredetileg négymilliárd eurós segélyt irányzott elő 2024-re
ĀKiemelte: az a céljuk, hogy a vásárlókhoz minél több friss és biztonságos élelmiszer juthasson el közvetlenül a termelőktől
ĀSzerinte a megvonások nem befolyásolják Kijev politikáját
ĀA második világháború áldozatainak millióit megmenthették volna, ha a világ már a kezdet kezdetén komolyan vette volna Hitler szavait