A tálibok megtiltották az afgán állampolgároknak a belépést a kabuli repülőtérre
ĀA radikális iszlamisták szóvivője felszólította az embereket, hogy térjenek haza a reptér környékéről
ĀA radikális iszlamisták szóvivője felszólította az embereket, hogy térjenek haza a reptér környékéről
ĀEz volt a legmagasabb szintű diplomáciai találkozó azóta, hogy a tálibok augusztus 15-én átvették a hatalmat Afganisztánban
Ā„Washington és szövetségesei következményekkel néznek szembe, ha késleltetik távozásukat”
ĀSzijjártó: Hazánk lojális szövetségesként viselkedik az afganisztáni evakuálási műveletek során
ĀAz iszlamisták kiterjesztették az amnesztiát az Afganisztánból elmenekült korábbi elnökre is - London késleltetné a kivonulás végső határidejét, a tálibok ebbe nem egyeznek bele
ĀTörökország nem fogadja be az uniós tagállamok afgán segítőit - Tanácskozásra invitálta a hét legfejlettebb ország vezetőit Boris Johnson az evakuáció ügyében
ĀAz amerikai elnök a napokban eltévedt a Fehér Ház kertjében, pedig egy ügynök mutatta neki az utat
ĀA két politikus egyetértett abban a célban, hogy minél több védelemre szoruló embert menekítsenek ki
ĀGáni elmondta, hogy támogatja a tálibok és Hámid Karzai volt elnök, valamint Abdulla Abdulla volt külügyminiszter közötti tárgyalásokat
ĀA vezető német kormányzati politikusok az utóbbi napokban kiemelték, hogy „nem ismétlődhet meg 2015”
ĀNem kizárt, hogy amerikai diplomaták augusztus 31. után is Kabulban maradhatnak - Az elmenekült afgán elnök egyeztetéseket folytat lehetséges visszatéréséről
ĀSok a nyitott kérdés az afganisztáni helyzettel kapcsolatban, mindenesetre a nemzetközi közösségnek a tényekből kell kiindulnia, nem pedig feltételezésekből. Wagner Pétert, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatóját kérdeztük
ĀRosszul ítéltük meg a tálibok erejét, és ez egyértelmű kudarc - mondta az osztrák külügyminiszter
ĀA tálibok általános amnesztiát hirdettek minden állami tisztviselő számára
Ā„Az afganisztáni polgári kormány összeomlása gyorsabban bontakozott ki, mint amire számítottunk”
ĀAz Egyesült Államok demokráciaexport-projektje ismét teljes kudarccal végződött, a nyugati országok egy újabb térségből szorulnak ki
ĀAz afganisztáni zűrzavarból az iszlamista fegyveres csoportok próbálnak majd hasznot húzni a francia elnök szerint
Ā„Joe Biden művelt Afganisztánnal, az az amerikai történelem egyik legnagyobb veresége lesz”
ĀSzámos európai ország megkezdte állampolgárainak kimenekítését - Több száz, Afganisztánból menekülni akaró civil hatolt be a reptérre, legalább hét ember meghalt a felfordulásban - Guterres: Össze kell fogni a terrorfenyegetés ellen
ĀA korábbi elnök az afganisztáni kudarcot az amerikai történelem egyik legnagyobb vereségének nevez
ĀAsraf Gáni afgán elnök vasárnap elhagyta az országot - Gáni: A tálibok győztek
ĀA határátkelőket is ellenőrzik az iszlamisták, a fővárosba azonban még nem törnek be - A kormány és a tálibok is békés hatalomátadásra készülnek - Moszkva mielőbbi tárgyalásokat sürget a kabuli átmeneti kormányról
ĀA lázadók összességében Afganisztán területének kétharmadát elfoglalták, a nagyvárosok közül már csak Kabul és Dzsalalábád van a kormányerők kezén
ĀGyorsan halad a teljes összeomlás felé a kabuli kormány, miközben a nyugati állampolgárokat már menekítik a lázadók elől, amíg nem késő
ĀNövekvő nemzetközi káosz
ĀA romló helyzet ellenére nem bánta meg Joe Biden az amerikai csapatkivonásról szóló döntést, szerinte az afgánoknak maguknak kell megvívniuk harcukat az ország ellenőrzéséért
ĀA kormányerőknek a saját erejükből kellene megvédeniük magukat a tálibokkal szemben a nemzetközi csapatok kivonása után, de úgy tűnik, egyedül nem képesek erre
ĀA tálibok előrenyomulása következtében milliók kelhetnek útra a közép-ázsiai országból Európa irányába, ami újabb biztonsági kockázatot jelent a kontinensnek