Sztrájk nehezíti a közlekedést négy németországi repülőtéren
ĀA szakszervezet legalább ötszáz eurós béremelést követel
ĀA szakszervezet legalább ötszáz eurós béremelést követel
ĀJárattörlésekre is sor kerülhet
ĀA biztonsági intézkedések és az automatizált ellenőrző rendszer hiánya okozhatta a balesetet
ĀSzombaton újabb tüntetések lesznek a nyugdíjreform ellen
ĀA hatóságok kedden 1,1 és 1,4 millió közötti tüntetőre számítanak több mint kétszáz városban
ĀFranciaországban tömeges részvételre számítanak a nyugdíjreform ellen kedden kezdődő határozatlan idejű általános sztrájkban
ĀA korábbi tiltakozónapokat kísérő tömegrendezvényeken több mint egymillióan vonultak utcára országszerte
ĀKöln és Bonn közös repülőterén és Düsseldorfban is törölték a legtöbb járatot
ĀEgész nap szünetel majd a forgalom a hamburgi nemzetközi repülőtéren is.
ĀA szakszervezet szerint jelentős mértékben kell növelni a béreket a magas infláció, az energiaárak és az élelmiszerárak miatt
ĀLondon öt nemzetközi repülőtere közül négyre érkeznek menetrendszerű járatok Magyarországról
ĀA minisztérium és a szakszervezetek közötti egyeztetés február 8-án folytatódik
ĀAz olaszországi üzemanyag-állomások egy része huszonnégy, mások negyvennyolc órán át tartanak zárva
ĀA kormány a jelenlegi 62 évről 64 évre emelné a nyugdíjkorhatárt
ĀArra köteleznék a benzinkutakat, hogy a saját áraik mellett tüntessék fel az országos átlagárakat is
ĀSzlovéniában a közegészségügyi rendszer fenntartásáért tüntettek a páciensek
ĀA törlésekre a belgiumi légiutas-kísérők sztrájkja miatt kényszerült az ír légitársaság
ĀA határrendészeti dolgozók nem álltak munkába péntek reggel, miután a kormány nem teljesítette béremelési követelésüket
ĀPéntektől az év végéig sztrájkba lépnek a brit határőrök
ĀA brit határőrizeti szolgálat alkalmazottainak többnapos, az egész karácsonyi és újévi időszakot érintő sztrájkját két hete jelentette be
ĀAzt ígérték a hoppon maradó utasoknak, hogy az előre megváltott jegyek árát kétszeresen térítik vissza
ĀAz októberi infláció több mint négy évtizedes rekord volt
ĀAz útlevélellenőrök karácsonyi és újévi sztrájksorozata miatt megnövekedett várakozási időre figyelmeztet a kormány
ĀA poggyászkezelők három napig nem dolgoznak
ĀJelenleg a szenátus kezében a döntés
ĀMa további 24 pedagógust tájékoztatnak a jogellenes magatartás következményeiről
ĀA Deutsche Bahn, a német vasúttársaság bejelentette, hogy keddig szünetelnek az Ausztriába tartó és onnan érkező járatai
ĀAz osztrák társaság pótlóbuszokat sem szervez
ĀSztrájkolnak és tüntetnek a párizsi közlekedési dolgozók csütörtökön