A Fradi nagyot nyert Sztankoviccsal
ĀA szerb mester minden mutatóban jobb, mint az orosz Csercseszov volt
ĀA szerb mester minden mutatóban jobb, mint az orosz Csercseszov volt
ĀAludnunk kell erre egyet, hogy ebből mit lehet kihozni, mondta a kataszrofális vereséget értékelve a vezetőedző, majd megérkezett a klubelnök bejelentése
ĀAz FTC a kudarcával átkerült a Konferencia-liga selejtezőjébe
ĀNégy magyar: Dibusz Dénes, Botka Endre, Baráth Péter és Varga Barnabás is ott lesz az első perctől a pályán
ĀAz FTC a Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójában a feröeri KÍ Klaksvík ellen idegenben kezdi a párharcot
ĀOrosz Pál: Ha kimegyünk bárhova Európába, most már újra tudják, mi az a Ferencváros
Ā„Hiába vannak hiányzói az együttesnek, ez nem ok arra, hogy hazai pályán kikapjanak”
ĀAz erősen tartalékos és a meccs nagy részében motivációs problémákkal küzdő, már bajnok Ferencváros 2–0-ra kikapott Kecskeméten
ĀA Kecskemét kispesti vereségével eldőlt az NB I bajnoki címe – Orosz Pál: Kuriózum az egymás utáni öt bajnoki cím
ĀA listavezető Fradi mestere csapata hatékonyságát dicsérte, a lilák vezetőedzője szerint az újpesti játékosokat is elismerés illeti
ĀAz orosz tréner megerősítette, hogy nem hivatalosan több lehetőség is folyamatosan az asztalán van európai és gazdag ázsiai érdeklődők révén, de jelenleg a Ferencvárosra összpontosít
ĀCáfolja Sztanyiszlav Csercseszov, hogy kapusból nem lehet jó edző
ĀJövőre a BL-ben szeretné nyolcaddöntőig juttatni a csapatot
ĀKétgólos hátrányban fontos az agresszivitás és a támadó szellem a Fradi vezetőedzője szerint
ĀSzerződéshosszabbításról tárgyalt Kubatov Gábor a vezetőedző Csercseszovval
ĀA magyar bajnok számára már tét nélküli lesz az összecsapás
ĀA Ferencváros-Crvena zvezda El-mérkőzés 21 órakor a lengyel Daniel Stefanski sípjelére kezdődik a Groupama Arénában
ĀAz ellenfélre, annak taktikájára és az időjárási körülményekre is felkészült a csapat
ĀLegutóbb Újpesten hatot vágtak a liláknak, ez biztosan önbizalommal vértezi fel a magyar bajnokot
ĀMagabiztosan nyilatkozott a Tobol elleni BL-selejtező szerda esti visszavágója előtt a Fradi vezetőedzője
ĀCsercseszov nehéznek nevezte a trófeát, Bognár szerint Bödének nem okoz majd gondot felemelni
ĀMég hátra van egy kupadöntő, amit szintén nagyon komolyan veszünk - mondta a bajnoki cím megszerzése után a Fradi vezetőedzője
ĀRangadóval kezdődik a hazai tavaszi labdarúgó idény
ĀAz 58 éves orosz tréner legutóbb - 2016 augusztusától idén júliusig - hazája válogatottjának szövetségi kapitánya volt
ĀSztanyiszlav Csercseszov 2016 augusztusa óta irányította a Szbornaját, a mostani Eb-n azonban már a csoportkör után búcsúzni kényszerült a csapat
ĀCsercseszov fejlődőképes magyar csapatot látott