Angol sztárbíró vette védelmébe Szoboszlait
ĀAz Ágyúsok drukkerei azt nehezményezik, hogy a Liverpool magyarja nem kapott sárgát labdaelrúgás miatt
Szoboszlaiék a Chelsea-t, Kerkezék az Arsenalt fogadják
ĀA magyar válogatott csapatkapitányára és társaira nem vár könnyű feladat
Ukrán szupertehetséget igazolna Szoboszlai posztjára a Liverpool
Ā54 milló eurót is fizetnének a 22 éves labdarúgóért
Marco Rossi: Fontos volt nekünk ez a siker
ĀA hatvanéves szakvezető szerint Magyarországon mindig félig üres a pohár, mert vereség esetén az eredményt, győzelem után pedig a jó játékot hiányolják
Szoboszlai góljaival fontos három pont idegenből
ĀAkcióból és büntetőből is eredményes volt a csapatkapitány
Üzent Szoboszlai Dominik a hollandoknak
ĀA válogatott csapatkapitánya szerint tettek egy újabb lépést a jó irányba
Döntetlent játszott a magyar válogatott Hollandiával + GALÉRIA
ĀEmberhátrányban mentettek pontot a vendégek
Távozhat Szoboszlai barátja a Liverpoolból
ĀAlexander-Arnoldot már januárban vinné a Real Madrid
Szoboszlai nem kis célt tűzött ki magának
ĀArról is kérdezték a Liverpool 8-asát, hogy milyen tanácsot adna gyerekkori önmagának
Már keresi Szoboszlai utódját a Liverpool?
ĀA magyar válogatott csapatkapitányának eddigi mérlege: egy gól és három gólpassz az új bajnoki szezonban
Így hat Szoboszlai a magyar focisták teljesítményére
ĀMinden eddiginél több játékosunk szerződött külföldre idén
Szoboszlaiék a nyeretlen Crystal Palace otthonába látogatnak
ĀArne Slot együttese szerdán a Bajnokok Ligájában folytatta remeklését
Szoboszlai gólpasszal segítette győzelemhez a Liverpoolt
ĀA Bajnokok Ligája alapszakaszának 2. fordulójában a magyar válogatott csapatkapitánya kezdőként lépett pályára
Szoboszlaiék és Gulácsiék is olasz riválist fogadnak
ĀA Liverpool minden versenysorozatot figyelembe véve négymeccses győzelmi sorozatban van
Szoboszlai szerint működik a kémia a Liverpool középpályáján
ĀA klub honlapja hosszabb interjút közölt a magyar válogatott csapatkapitányával
Nem mindennapi bókokat zsebelt be Szoboszlai
ĀA játéka már Steven Gerrardéra, a frizurája Puskás Ferencére emlékeztet
Ez a terve Szoboszlaival a Liverpool vezetőedzőjének
ĀA Liverpool szerda este címvédőként lép pályára az angol ligakupa (EFL Cup) nyolcaddöntőjében a West Ham ellen
Szoboszlai három klubtársával is találkozhat a Nemzetek Ligája mérkőzésen
ĀA magyar válogatott két kör után egy ponttal az A divízió harmadik csoportjának negyedik helyén áll
Szoboszlai évfordulós gólt rúgott, Kayne megdöntötte Rooney csúcsát
ĀA Salzburg futballistájaként öt éve is gólt rúgott a BL-ben
Szoboszlai tette magabiztossá a liverpooli sikert
ĀA magyar középpályás a 67.percben tette fölényessé csapata milánói sikerét
Szoboszlaival elégedett a Pool mestere, de több gólt vár tőle
ĀMegkezdődnek a Bajnokok Ligája csoportmérkőzései
Megmenekült a piros laptól Szoboszlai Dominik
ĀVáratlan vereség után utazik a Liverpool Milánóba Bajnokok Ligája mérkőzésre
Német sportlap: Szoboszlai kivirágzott Slot keze alatt
ĀA Onefootball elemzése szerint a magyar klasszis az eddigieknél is jobb lesz idén
Szoboszlai a döntetlen után is büszke a magyar válogatottra
ĀA csapatkapitány szerint a válogatott elindult a jó irányba, amit folytatni szeretne
Gól nélküli döntetlen a magyar–bosnyákon + GALÉRIA
ĀNem sikerült Szoboszlaiék terve, a Nemzetek Ligája A divíziójának második fordulós mérkőzésén nem tudtuk bevenni a bosnyák kaput