Aknára futott a kocsi, többen meghaltak
ĀJanuár eleje óta összesen 137 civil, köztük 30 gyermek halt meg aknarobbanásokban
ĀJanuár eleje óta összesen 137 civil, köztük 30 gyermek halt meg aknarobbanásokban
ĀAz erőszak azt követően újult ki, hogy razziát tartottak az izraeli erők a jeruzsálemi al-Aksza-mecsetben
ĀA bíboros szerint a magyar társadalom a háború kezdetétől érezte és értette, hogy segíteni kell a legnehezebb helyzetben lévőket és a menekülni kényszerülőke
ĀDNS-teszttel sikerült megállapítani, hogy ki az édesanyja
ĀA politikus tagja a Zöldpártnak
ĀA Pentagon ezeket a támadásokat iráni kötődésű milíciáknak tulajdonította
ĀPár hét alatt sok ezer áldozatról feledkezett meg a világ, emlékeztet a képviselő
Ā2011 óta több mint 100 légitámadást hajtottak végre, hozzátéve, hogy ezekkel „a térséget érintő iráni fenyegetés” ellen küzdenek
ĀA damaszkuszi kormány többször sürgette az Egyesült Államokat, hogy szüntesse meg katonai jelenlétét
ĀA tárcavezető azt közölte, hogy a keddi napon hat kamion indul útnak a trieszti kikötő felé, ott a szállítmányt hajóra pakolják, és onnan jut el Szíriába
ĀAz akció megtorlás volt egy haszakai dróntámadásra, melyben egy amerikai meghalt
ĀAz utórengés ezúttal csak rövid aggodalmat keltett a helyiekben
ĀA február 6-i A természeti katasztrófa csaknem 50 ezer ember életét követelte Törökországban, és több mint 2 millió ember vált otthontalanná
ĀSzijjártó Péter: Templom, kórház és kulturális központ újjáépítését is segíti a kormány Törökországban + VIDEÓ
ĀCsütörtökön este a hatóságok feloldották a riasztást
ĀAszad úgy vélekedett, hogy a harmadik világháború már folyik, de a korábbi világháborúktól eltérő formában
ĀAszad kifejezte háláját a természeti csapás nyomán Moszkvától kapott segítségért, amelynek köszönhetően sikerült jelentősen csökkenteni az áldozatok számát és az elszenvedett veszteségeket
ĀIzrael az elmúlt években számos légicsapást mért szíriai célpontokra
ĀAz év eleje óta legkevesebb 51-en vesztették életüket az aknák miatt
ĀAz olajat Szíria északkeleti Jazira régiójából, az ország elsődleges energia- és gabonatermelő régiójából tulajdonították el
ĀA sebesültek száma csak Törökországban több mint 115 ezer
ĀÉszak-Szíriai a földrengés és az egészségügy a katasztrófa árnyékában
ĀMegközelítőleg 530 ezer embert menekítettek ki a katasztrófa sújtotta területről
ĀAz európai uniós tagállamok kormányainak képviselőiből álló tanács úgy határozott, hogy módosítja a Szíriára vonatkozó uniós szankciókat a segítségnyújtás gyorsabb eljuttatásának megkönnyítése érdekében
ĀMarija Zaharova: A Szíria területén végrehajtott izraeli légicsapások teljességgel elfogadhatatlanok
ĀA szíriai légvédelem több rakétát még a levegőben megsemmisített
ĀChristian Atsu holttestének megtalálására szomorúan reagált a labdarúgó klubja
ĀAzonnal kórházba szállították őket