„Az EP-nek fontosabbak az afrikai bevándorlók, mint az őshonos kisebbségek”
ĀSzili Katalin: Márciusban határozatot fogadtak el az afrikai származású emberek alapvető jogairól
ĀSzili Katalin: Márciusban határozatot fogadtak el az afrikai származású emberek alapvető jogairól
ĀSajnálatos, hogy az EU-ban nem kapnak figyelmet az őshonos kisebbségek - mutatott rá a miniszteri biztos
Ā„Baj van azzal, hogy az Európai Parlament az őshonos kisebbségekre vonatkozóan nem hajlandó egy olyan sztenderdet megállapítani, amit minden tagországnak be kellene tartania”
ĀSzili Katalin: Az Európai Unió országainak támogatniuk kellene a nemzeti kisebbségek autonómiatörekvéseit
ĀLezajlott a program díjátadó gálája
ĀSzili Katalin új magyar bölcsődét adott át a felvidéki Szepsin
Ā„Ahogyan a kisebb család is a gyermek által lesz teljes, úgy a nagyobb közösség, a nemzet is csak a gyermekekkel teljesedik ki”
ĀA miniszterelnöki megbízott egy új görög katolikus magyar óvoda átadásán vett részt a felvidéki Nagyszelmencen
Ā„Az önálló magyar óvodákra a külhoni magyar közösségekben is szükség van”
Ā„Ebben nagyon jó partnere a kormánynak a Rákóczi Szövetség”
Ā„El kell érni, hogy az Európai Unió is foglalkozzon az őshonos kisebbségekkel”
ĀA magyar közösségeknek maguknak kell megfogalmazniuk milyen közösségi jogokat akarnak megteremteni
Ā„Lényeges, hogy az Egyesült Államokban élő magyarok is minél többen menjenek el voksolni”
ĀSzili Katalin: A jelenleg működő virtuális erőmű már a hatodik legnagyobb az országban, a cél, hogy felzárkózzon a második helyre a paksi mögé