Az észak-koreai vezető fogadta az orosz külügyminisztert
ĀLavrov és Kim találkozója több mint egy órán át tartott
ĀLavrov és Kim találkozója több mint egy órán át tartott
ĀSzerinte Palesztina állam létrehozását mindenekelőtt az Egyesült Államok szabotálja
ĀAz orosz tárcavezető szerint a nyugati álláspont komoly kérdéseket vet fel
ĀAz orosz rendszámú gépkocsik behajtásának tilalmát a balti államok, Lengyelország és Finnország után hétfőtől Bulgária, keddtől pedig Norvégia vezeti be
ĀAz orosz külügyminiszter szerint különös, hogy a Nyugat fegyveres konfliktusai és gyanús ügyei sohasem zavarták a NOB-ot
Ā„Ha végrehajtották volna a minszki megállapodásokat, akkor biztosították volna Ukrajna területi integritását"
ĀA szűkszavú közlemény szerint a felek a kétoldalú kapcsolatok erősítésének és fejlesztésének lehetőségeit vitatják meg
ĀIndítványozta, hogy az EU vásárolja fel az ukrán gabonát és adja az afrikai országoknak
ĀMoszkva nem újítaná meg az ukrán gabonamegállapodást sem
ĀA magyar külügyminiszter szerint tárgyalások és párbeszéd nélkül „feladjuk a béke reményét
ĀA miniszter emellett átadta a főtitkárnak az Ukrán emberiség elleni bűncselekmények (2022–2023) című könyvet
ĀSzerinte egyes uniós tagállamok nem bújhatnak “Brüsszel háta mögé”
ĀA külügyminiszter elmondása szerint a világnak meg kellene ragadnia az ENSZ-közgyűlés adta lehetőséget a béketeremtésre
ĀAkkor, ha azok megfelelnek Oroszország érdekeinek
ĀStephen Bryen: Egy sikeres robbantási akció Magyarországon kormányválság okozta felforduláshoz vezethetett volna
Ā„Az indiai elnökségnek valóban sikerült a globális Délt képviselő résztvevőket egyesíteni” – jelentette ki
ĀÚgy fogalmazott, hogy nem számít semmi jóra a manővertől a dél-kaukázusi régió számára
ĀAz orosz külügyminiszter szerint több támadást is megkíséreltek a gázvezetékeket őrző hajók ellen
ĀSzerinte Washington céljai Ázsiában Kína megfékezése és Oroszország elszigetelése
ĀA cél, hogy meggyőzzék Oroszországot
Ā„Oroszország az egyenlő és oszthatatlan biztonság architektúrájának megerősítését támogatja a térségben”
ĀTöbbek között fel fog szólalni a szeptember 19. és 26. között tartandó Közgyűlés általános politikai vitáján
ĀOroszország eddig sikeresen ellenállt a nyugati nyomásnak, és nem számít arra, hogy a kapcsolatok egyhamar javulni fognak – jegyezte meg
ĀA leginkább rászoruló hat afrikai államnak Oroszország egyenként 50 ezer tonna gabonát szállít térítésmentesen
ĀLavrov szerint a kollektív Nyugat hegemóniájának megőrzésére tett kísérletei éppen ellenkező hatást váltottak ki
ĀA szankciók bevezetését követően Oroszország és a fejlődő országok közé tartozó kereskedelmi partnerei fokozták az erőfeszítéseket
Ā„Tudjuk, hogy miért harcolunk” – fogalmazott.
ĀMoszkva nukleáris fenyegetésnek tekintené az F-16-osok megjelenését Ukrajnában
ĀSzerinte már sokadik hónapja azt hallják az ENSZ titkárságától, főtitkárától és az üggyel megbízott helyetteseitől, hogy ők emberfeletti erőfeszítéseket tesznek