Késnek a vonatok a székesfehérvári és a csatlakozó vasútvonalakon
ĀBaleset történt: Egy Balatonfüredről a Déli pályaudvarra közlekedő szerelvény Gárdonyban, a Posta utcai átjáróban elütött egy embert, aki sajnos életét vesztette
ĀBaleset történt: Egy Balatonfüredről a Déli pályaudvarra közlekedő szerelvény Gárdonyban, a Posta utcai átjáróban elütött egy embert, aki sajnos életét vesztette
ĀNemrégiben a lehető legszűkebb értelemben vett családommal elmentünk egykori nyaralásaink színhelyére, Nemesvitára
Ā„Az erős nemzetek és az erős nemzeti kultúrák az alapjai az erős Európának”
ĀHazai települések közlekedési szakértői testközelben vizsgálhatták az Ikarus midibuszát
ĀMegvannak az olimpiai bajnok Jasmine Camacho-Quinn legnagyobb ellenfelei
ĀA KDNP a Fidesszel szoros szövetségben, közös erővel tekint a jövőbe Székesfehérváron is – reagáltak a kereszténydemokraták
ĀA cégcsoport kereskedelmi igazgazója szerint az innováció és a fejlődés mozgatója a fenntarthatóság, a környezettudatosság és a környezetvédelem kell legyen
ĀMindkét fél bízik benne, hogy hamarosan ismét lesznek Ikarus buszok Tallinn utcáin
ĀMagyar sör sosem nyert még
ĀA háborúpárti baloldal mindenféle akciókat indít Brüsszelben
ĀA vadonatúj, minden igényt kielégítő arénában közel hatezer néző várta az összecsapást
ĀA tájékoztatás szerint a hatodik emelet egyik lakásában csaptak fel a lángok
ĀA székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója szerint az a fontos, hogy sok értékteremtő vidéki társulat működjön
ĀA kormány jóváhagyta az M7-es autópálya Székesfehérvárra levezető, áttervezett körforgalmának kivitelezését
ĀMagyar részről Piros Zsombor és Valkusz Máté szintén főtáblás lesz
ĀA több mint 30 milliárd forintnyi tervezett fejlesztés, felújítás legnagyobb része állami forrás bevonásával valósulhat meg
ĀOvádi Péter rámutatott, hogy akkor lehetnek igazán sikeresek, ha a kormányzat is az ügy mellé áll
ĀÚgy látja, hogy hazánknak egy stabil, nyitott, kereskedő világra lenne szüksége
ĀMire a rendőrök elfogták az elkövetőt, már saját magát is megsebesítette a késsel
ĀCser-Palkovics András polgármester pénteken, sajtótájékoztatón elmondta, hogy a beruházás teljes egészében nemzeti forrásból jött létre
ĀEgy járókelő telefonos segítséggel kezdte meg egy férfi újraélesztést, amíg a segítség a helyszínre nem ért
ĀKét történelmi város kötött ma szerződést – hangsúlyozta az eseményen Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere
ĀA miniszter a csaknem négymilliárd forintból megépült Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpont átadásán szólalt fel
ĀSzékesfehérváron van az ország egyik legerősebb helyi gazdasága
ĀA csarnokban kábelek gyulladtak ki
ĀOktóber 23-án nemzeti színekbe öltöztették az épületet
ĀValószínűleg idén nincs ennél nagyobb töklámpás az egész országban