A Srí Lanka-i terrortámadások kitervelőjének apja és két testvére is meghalt a pénteki ostromban
ĀA további terrortámadásoktól tartva vasárnap zárva maradtak a templomok a szigetországban
ĀA további terrortámadásoktól tartva vasárnap zárva maradtak a templomok a szigetországban
ĀAz összecsapás során legalább négy - feltehetően az Iszlám Állam terrorszervezethez tartozó - fegyveressel végeztek a biztonsági erők
ĀEzzel egy időben a rendőrség bejelentette, hogy mintegy 140 olyan embert keresnek, akik kapcsolatban állhatnak a merénylőkkel
ĀMost szerencsére nem voltak áldozatok - Több utat is lezártak, zárva tartanak a katolikus templomok
ĀA támadást valószínűleg 7-8 éven át készítették elő
ĀA magyar külügyminisztérium 11 millió forint értékű humanitárius gyorssegélyt nyújt a szigetországnak - Ismert radikális hitszónok lehetett a terrorcselekmények kitervelője
ĀA helyi kormányfő újabb támadásoktól tart - Bizonyítékot találtak, hogy a robbantásoknak külföldi szálai is vannak
ĀA legfrissebb összesítések szerint 321-en haltak meg, 521-en megsebesültek, és közülük 375-en vannak kórházban
ĀA terrortámadásokat a Nemzeti Tauhít Dzsamaat nevű iszlamista szélsőséges csoport követte el
ĀA világon bárhol felbukkanhat a hibrid háború – figyelmeztetett Horváth József biztonságpolitikai szakértő, aki az uniós politikusok felelősségét is firtatta
ĀMagyarország megvizsgálja a további, nagyobb léptékű segítségnyújtás lehetőségét is
ĀA Szentatya imádkozik a számtalan áldozatért és sebesültért
ĀA támadásokat helyi iszlamisták követték el - Több mint 290 ember vesztette életét a merényletsorozatban - Ma is történt egy robbantás, de abban senki sem sérült meg
ĀOrbán Viktor: A gyász e nehéz óráiban gondolatainkban és imáinkban a Srí Lanka-i nép mellett vagyunk
ĀAz MKPK imádkozik a Srí Lanka-i áldozatokért - Áder János részvétét fejezte ki az áldozatok családtagjainak
ĀA Srí Lankán elkövetett merényletekben esetleg érintett magyar állampolgárok számára vészhelyzeti telefonvonalat létesítettek
ĀKegyetlen erőszaknak nevezte a Srí Lanka-i merényleteket húsvéti beszédében
ĀKét újabb merénylet történt - Az ország kormánya kijárási tilalmat rendelt el azonnal hatállyal, és felfüggesztette a közösségi média működését - Őrizetbe vettek hét embert, három rendőr meghalt
Ā„A távoli földrészen történt merényletek az egész világ keresztényei ellen is irányultak”
ĀA húsvétvasárnapi mise alatt indították be a robbanószerkezeteket - Legkevesebb 207 ember meghalt, több mint 450-en pedig megsebesültek - GALÉRIA + VIDEÓK