Külföldi csomagfutárokra támadtak, négy támadót őrizetbe vettek
ĀHorvátországban súlyos testi sértés bűntette miatt folyik a nyomozás, gyűlöletből elkövetett bűncselekményhez való kapcsolódás gyanújával
Fico magánrepülővel ruccant ki Horvátországba
ĀA szlovák miniszterelnök testőrsége nélkül utazott el Splitbe
Az orvosok sem akartak hinni a szemüknek, amikor meglátták mi van a nő gyomrában
ĀMeglepő tárgyak az emberi gyomorban
Split: Piros Zsombor finalista!
ĀA Davis Kupa-válogatott alapemberére a szlovák Jozef Kovalik (179.) vár a vasárnapi döntőben
Szurkolók csaptak össze rendőrökkel
ĀA mérkőzésen kezdőként lépett pályára a hazai együttesben a magyar válogatott Kleinheisler László
Idén is indulnak vonatok a horvát tengerpartra Budapestről
Ā2023-ban már több mint 13 ezren jutottak el a vonattal Splitbe
Itt a magyarok kedvenc horvát városának nyilatkozata a gurulós bőröndök ügyében
ĀA turistákat 265 eurós pénzbírsággal sújtják
Piros Zsombor megnyerte a spliti teniszversenyt
ĀA magyar teniszező a 73 ezer euró (27 millió forint) összdíjazású ATP Challenger salakpályás férfi tenisztorna döntőjében két szoros szettet megnyerve diadalmaskodott
Szerb csapat ellen nyert BL-selejtezőt a Vasas
ĀA fővárosiak rendkívül magabiztos, 13-4-es győzelemmel kezdték szereplésüket a Bajnokok Ligája selejtezőjének második körében