Vezetnek a jobboldali pártok Spanyolországban
ĀA magas áramárakba bukhat bele a szocialista vezetés Madridban
ĀA magas áramárakba bukhat bele a szocialista vezetés Madridban
ĀA part menti településeken a víztömegek autókat sodortak a tengerbe
ĀTöbbet találkozott a baloldali Pedro Sánchez a milliárdossal és embereivel, mint az ellenzék vezetőjével
ĀÖsszesen legalább ezer fiatalnak kell karanténba vonulnia az után, hogy a hatóságok föltárták a kisebb járványgócot
ĀNincs tesztkötelezettség és oltási igazolás sem kell
ĀA hazug polgárok miatt robbanhat az újhullám Szlovákiában, véli az egészségügyi miniszter
ĀMorata góljára a második félidőben Lewandowski válaszolt, egy kihagyott spanyol büntető után a vége: 1-1
ĀJosé María Aznar korábbi spanyol miniszterelnököt a Karmelita kolostornál fogadta a kormányfő
ĀA kormányfő a Karmelita kolostorban fogadta kereszténydemokrata elveket valló, a multikulturalizmust és a bevándorlást ellenző párt elnökét
ĀEzek újabb győzelmek Magyarország számára a világgazdasági kapacitások újraelosztásáért zajló globális versenyben - mondta Szijjártó Péter
ĀSzijjártó Péter Madridban tárgyalt spanyol kollégájával - A miniszter megnyitotta a magyar konzulátust Málagában
ĀÚjra napirendre kerülhet a kvóta – figyelmeztet a marokkói-spanyol konfliktusról szóló elemzésében a Migrációkutató Központ
ĀAz unió határai elleni agressziónak tartja Madrid, hogy az észak-afrikai ország migránsokat engedett át Ceutába
ĀA spanyol hatóságok újraindították a büntetőeljárást a Nyugat-Szahara függetlenségéért küzdő Brahim Ghalival szemben emberiesség elleni bűncselekmények miatt
ĀEddig mintegy 2700 embert toloncoltak vissza Marokkóba - A spanyol miniszterelnök a rend visszaállítását ígéri
ĀMárcius 26-a és április 9-e között a tartományok határai zárva lesznek
ĀKörülbelül száz embert tartóztattak le az elmúlt héten a Pablo Hasél függetlenségpárti,baloldali rapper őrizetbe vétele miatt kirobbant tüntetések során
ĀBelgiumban megtiltják a nem elengedhetetlen célból történő utazásokat
ĀTöbbeket kórházba kellett szállítani a kerítés megmászása miatt
ĀA spanyol meteorológiai szolgálat tájékoztatása szerint a leghidegebb, mínusz 25,4 Celsius-fok az Aragón tartományban található Belloban volt
ĀAkár 20-40 centiméternyi hó is eshet vasárnapig a spanyol fővárosban, a szakemberek az évtized havazására számítanak
ĀA járvány kezdete óta azonosított esetszám közelít a kétmillióhoz, a halálos áldozatok száma már meghaladta az 51 ezret
ĀTöbb mint negyven órán keresztül tartott Barcelonában az újévi raktárparti + VIDEÓ
ĀMindkét országba Nagy-Britanniából érkezők hozták be a kórokozót
ĀA dátum ugyanakkor egyelőre nem ismeretes
ĀA bevándorlók szárazföldre telepítésével ösztönöznék az elvándorlást Afrikából a spanyolk ormány szerint, amely a védelemre nem szoruló valamennyi migránst kitoloncoltatná
ĀA 88 éves Brinesre sokan a 20. század második felének legjelentősebb spanyol költőjeként tekintenek
ĀI. János Károly ellen már három nyomozás is zajlik korrupció gyanúja miatt