Soltész Miklós: Bátran vállalja mindenki a kereszténységhez való kapcsolatát!
ĀReformátus óvodát adtak át Debrecenben
ĀReformátus óvodát adtak át Debrecenben
ĀSoltész Miklós megköszönte a nővéreknek, hogy nemcsak a domonkos közösség életét szolgáló, hanem kifelé nyitott központot hoztak létre
ĀA barátságot találjuk meg egymásban, ne az ellentétet
ĀSzolnokon megújult az evangélikus templom és a mellette kialakított közösségi épület
ĀTöbb mint 1500 plébánia, egyházi közösségi ház újult meg az elmúlt tíz évben
ĀEgy katolikus óvodában a gyermekeknek imádságot, egyházi hagyományokat és a szülőföld szeretetét is tanítják
ĀA új szárnyban tornacsarnok, étterem, díszterem, közös tanári szoba és tizenkét tanterem épült
ĀMenczer Tamás részt vett a Magyarországi nemzetiségek gasztrobemutatóján és szüreti felvonulásán
ĀSzinte egyedülálló, ami évtizedek óta történik ezen a plébánián – hangsúlyozta Soltész Miklós
Ā„Azt kell mondani, hogy vannak sajnos ma is, tegnap is voltak Brüsszelben, akik idegen érdekeket szolgálnak”
ĀA kormány közel 150 millió forinttal támogatta az intézmény felújítását
ĀFelújított nemzetiségi iskolát adtak át Hercegkúton
ĀAz új épület felépítését a magyar állam 30 millió forinttal támogatta
ĀAz országos óvodaprogram révén az utóbbi években 71 óvodai építkezés indult meg
ĀSoltész Miklós: Ellen kell állni az értéktelen ideológiáknak
ĀA katolikus óvodafejlesztési programban országszerte 130 óvoda 13 ezer férőhelyének a megújításán dolgoznak
ĀA köznevelési beruházások sorában a hercegszántói fejlesztés újabb jelentős mérföldkő a horvát közösségek életében
ĀA kormány által indított egyházi óvodafejlesztési program részeként a Hajdúdorogi Főegyházmegye 2,5 milliárd forint támogatást kapott
ĀAz államtitkár hangsúlyozta, hogy nem mondanak le a fejlesztésekről, készülnek azokra az időkre, amikor már kevésbé lesz nehéz
ĀSoltész Miklós külön kitért arra, hogy a magyarságnak feladata, kötelessége van más népek felé is
ĀGulyás: Ha felismerjük, hogy örökösök vagyunk, van mit folytatnunk – Soltész: Szent István életét a kereszténységből fakadó lelkiség határozta meg
ĀA sepsibükszádi épület felújításához nem kaptak támogatást Romániától, végül a magyar kormány segített
ĀSoltész Miklós: A Puskás Aréna négy pontján lehet adakozni a kárpátaljai magyarok javára a szombati eseményen
ĀMenczer: A nemzetiségi hagyományok megőrzésében az iskoláknak is fontos feladata van
ĀAz Ukrajnából érkező menekülteket továbbra is fogadja a magyar–ukrán határon létrehozott öt segítségpont – közölte Soltész Miklós
ĀAz Istenhegyi Szent László Plébánia közösségi házánál tartott ünnepségen részt vett Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Áder János volt köztársasági elnök és felesége, valamint Kásler Miklós is
ĀAz ukrán nagykövet, aki először látogatta meg a tranzitpontot, köszönetét fejezte ki a magyar kormány és a magyarok segítségért
Ā„A szegek látványa és a kalapácsütések hangja a több mint kétezer évvel ezelőtti nagypéntek szomorú, de valóságos történetére, a szenvedésre, de a megváltásra is emlékeztet”