„Építeni, fejleszteni, közösséget támogatni csak békében lehet”
ĀMegújult a mohácsi ortodox templom
ĀMegújult a mohácsi ortodox templom
Ā2010 óta több mint kétszeresére emelkedett a bölcsődei férőhelyek száma az országban
ĀA kormány a közelmúltban döntött azokról a támogatásokról, amelyekből a civil nemzetiség pályázatok, a táborozások, valamint a kulturális programok finanszírozhatók
ĀFelidézte, hogy mintegy ötven egyházi fenntartású kórház működik az országban
Ā2010 óta a Kárpát-medencében csaknem 1900 olyan plébánia, közösségi ház újult meg, melyek a hitéletet szolgálják, emellett 340 új is épült
ĀMintegy 20 ezer gyermek jár nemzetiségi óvodákba, általános iskolákba és gimnáziumokba
ĀKápolnával gazdagodott egy állami gimnázium
ĀSoltész Miklós véleménye szerint meg kell becsülni azokat az eredményeket, amelyeket az elmúlt években sikerült elérni
ĀII. Rákóczi Ferenc életútja és az általa vezetett szabadságharc is azt mutatja, hogy keresni kell a szövetségkötés lehetőségeit a Kárpát-medencében élő nemzetekkel
ĀSoltész Miklós pénteken Békéscsabán szlovák, Gyulán pedig román nemzetiségi tanulmányi ösztöndíjakat adott át
ĀA kereszténység gyökere mindig megmarad, és ezen fognak felnőni a következő nemzedékek – hangoztatta az államtitkár
ĀRámutatott, hogy ezekben az intézményekben nemcsak tárgyi tudást, hanem hazafias és istenközeli nevelést is kapnak a diákok
ĀSzécsi József, a bírálóbizottság elnöke úgy fogalmazott, Schőner Alfréd a díj névadójának, Scheiber Sándornak tanítványa és méltó követője
ĀA Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára Sátoraljaújhelyen vett részt ünnepi megemlékezésen
ĀSoltész Miklós ünnepi beszédében úgy fogalmazott: a hit és a tudomány nem áll egymással ellentétben a világban, az a jó, ha kiegészítik egymást
ĀTevel minta lehet sokak számára is a békétlen világban
ĀHangsúlyozta, az óvodaprogram nagy előrelépés a magyar családok életében
ĀA fiatalokat Gulyás Gergely üdvözölte levélben, amelyet Soltész Miklós ismertetett
ĀKiemelte, ahol terveznek és építenek, ott van jövő és ott van jövőkép
ĀA Miniszterelnökség államtitkára pénteken a Vas vármegyei Horvátzsidányban adta át a község nemzetiségi iskolájának felújított épületét
ĀAz államtitkár köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy bár Irota kis falu, a kormány mégis odafigyel rá és lakóinak életére, küzdelmeire
ĀNagy István: A Jóistennek terve volt és van is Dunaszigettel, ahol a fizikai mellett a lelki gyarapodás is újraindult, továbbadva a közösség hagyományait
ĀKiemelte, a kollektív bűnösség teljes mértékben elfogadhatatlan
ĀA gyűjtés hangszerek, játékok vagy a fiatalok mindennapjait érintő tárgyak megvételére, közösségi programok támogatására irányul
ĀA Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Kálvária-kápolna megújulása alkalmából tartott ünnepségen szólalt fel
ĀA 210 menekült részvételével rendezett eseményen mondott beszédet az államtitkár
ĀKifejtette, a magyar–török kulturális évad megnyitóján tapasztalta, hogy a résztvevők arra tudtak koncentrálni, ami összeköti őket
ĀA számuk csupán egy tucat volt 2010-ben a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerint
ĀAz elmúlt években készült legjelentősebb templomnak is nevezik
ĀA feladat nem a gyűlölködés, hanem az összefogás és az elmúlt évtizedben megerősített kapcsolat további ápolása