Semjén Zsolt: Ahol a hősöket nem felejtik, ott mindig lesznek újak
ĀMagyarország miniszterelnök-helyettese az aradi Szabadság-szobornál az aradi vártanúk emléknapján tartott csütörtök esti megemlékezésen mondott ünnepi beszédet
ĀMagyarország miniszterelnök-helyettese az aradi Szabadság-szobornál az aradi vártanúk emléknapján tartott csütörtök esti megemlékezésen mondott ünnepi beszédet
ĀA vándorló vízimadarak számos veszélynek vannak kitéve, ezért nemzetközi összefogás szükséges védelmük érdekében
ĀSemjén Zsolt fontos értéknek nevezte a nemzetiségi létet
ĀAz előterjesztést Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyújtotta be
ĀAz Európai Csalás Elleni Hivatallal történő pénzügyőri együttműködéssel függ össze
ĀSemjén Zsolt: Ez különösen fontos egy olyan korban, ahol olyan neopogány és kifejezetten barbár ideológia nyer teret, amely megtagadja mindazt az értéket, amit az emberiség létrehozott
ĀKiegyezni a politika is tud, kiengesztelődni azonban csak a lélek tud, és csak az egyházak segítségével lehet
ĀA kormányfőhelyettes részt vett a Zsidó Világkongresszus igazgatói fórumán
Ā„Mindszenty József az a csillag, amely a magyar nemzetnek utat mutat”
Ā„2010-hez képest hat százalékról 16 százalékra nőtt az egyházi oktatási intézmények, és 11 százalékról 50 százalékra az egyház által átvett szociális intézmények száma”
Ā„A semmiből kellett felépíteni a nemzetpolitikát”
ĀÚjra Simicskó Istvánt választották frakcióvezetőnek
ĀA miniszter köszönetet mondott a szavazóknak
Ā„Magyar fegyver nem mehet Magyarországról és magyar katona ebben a háborúban nem vehet részt”
ĀSemjén: 2010 óta több mint háromezer templom újult meg és több mint kétszáz templomot építettek a Kárpát-medencében
ĀA külhoni magyarságnak címzett üzenetében a kormányfő kiemelte, ellen kell állnunk a megosztási kísérleteknek
ĀA miniszterelnök-helyettes szerint ez 1848 öröksége
ĀAnnak a közép-európai együttműködésnek, sorsközösségnek is szimbóluma, amelyet most a visegrádi négyek együttműködése próbál építeni
ĀMichael Czerny: Isten áldását mindenkinek, a szentatya azért küldött ide, hogy mindenkire áldását adjam - Semjén Zsolt a Karmelita kolostorban találkozott a pápa képviselőjével - Migrációs szervezet: A magyar hatóságok hibátlanul kezelik a helyzetet
ĀAz, hogy ők hogy kormányoznak, láthattuk, ezért mindenkit arra kérek, emlékezzen és hallgasson a józan eszére - mondta a miniszterelnök-helyettes
ĀSemjén: Magyarországon egyedül a mostani kormány jelent garanciát erre
ĀSemjén: Az óriási város- és térségfejlesztés a környék lelki, szellemi és gazdasági fellendülését is szolgálja
ĀMár több mint háromezer templom megújítását támogatta a kormány a Kárpát-medencében és csaknem kétszázat építettek
ĀA Nimród Könyvek első kötete Semjén Zsolt vadászatról szóló filozófiai írásait és Bayer Zsolt író, újságíró novelláit tartalmazza
ĀA kitüntetést a magyar kultúra napjának délvidéki központi ünnepségén adják át január 27-én Zentán
Ā„A megegyezés célja, hogy az egyetemek és főiskolák a mai kor igényeinek megfelelő, érték- és tudásközpontú, színvonalas oktatást biztosíthassanak”
ĀÁtadták a Nemzetiségekért Díjak
ĀA cél az, hogy először minden megyében, később pedig valamennyi járásban létesüljön egy-egy ilyen központ - hangsúlyozta Simicskó István