Izrael átvette az ellenőrzést a Gáza felé tartó Madleen nevű hajó felett
ĀAz elmúlt két hétben több mint 1200 segélyszállító jármű lépett be Gázába Izraelből
ĀAz elmúlt két hétben több mint 1200 segélyszállító jármű lépett be Gázába Izraelből
ĀXIV. Leó egyúttal elítélte a Gázai övezetben kialakult helyzetet
ĀEgyelőre még nem sikerült eljuttatni az összes segélyszállítmányt a kijelölt raktárakba
ĀIzraeli ellenőrök vizsgálták át a szállítmányt indulás előtt
ĀAz egy évvel ezelőtti földrengés következtében több mint 50 ezer ember vesztette életét Törökországban és Szíriában
ĀA Romániába vezető éjszakai út egyébként úgy tele volt kisteherautókkal, mintha nappal lett volna
ĀAz nem derült ki, hogy Izrael engedélyezte-e az akciót
ĀLehetővé kell tenni, hogy a civilek „folyamatosan, gyorsan, biztonságosan és akadálymentesen” hozzáférhessenek a segélyszállítmányokhoz
ĀAz amerikai elnök közölte, hogy a palesztinok lakta területen vezető autópályát helyre kell állítani
ĀAz Állami Vámszolgálat százával teszi a feljelentéseket a visszaélések miatt
ĀAbdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi és Joe Biden amerikai elnök telefonon megállapodott a humanitárius szállítmányok átjuttatásának körülményeiről a Gázai övezetbe a rafahi határátkelőn keresztül
ĀKairó a humanitárius szállítmányok felgyorsítására fog törekedni
ĀMagyarország egy év alatt 1635 tonnányi segélyárut küldött Ukrajnába