Megszavazták a Zöldek az Osztrák Néppárttal való kormánykoalíciót
ĀA koalíció megkötését a 276 küldött 93 százaléka hagyta jóvá a Salzburgban tartott tanácskozáson
ĀA koalíció megkötését a 276 küldött 93 százaléka hagyta jóvá a Salzburgban tartott tanácskozáson
ĀA hírt Werner Kogler pártelnök jelentette be
ĀAz ÖVP elnöke szerint nehéz tárgyalásokon van túl a két formáció
ĀMegszületett a kormányalakítási megállapodás Ausztriában
ĀAz Osztrák Néppárt elnöke hangsúlyozta, a döntés csupán egy folyamat kezdetét jelenti, nem a „végeredményt”
ĀDöntésre egyelőre nem lehet számítani, a megbeszélések alapján dől el, érdemes-e folytatni a koalíciós egyeztetéseket - hangsúlyozta az Osztrák Néppárt elnöke
ĀAz ÖVP vezetője mindegyik demokratikusan megválasztott pártot potenciális partnerének tekinti
ĀKurz a kormányalakítási megbízást követően parlamenti súlyuk sorrendjében kezd tárgyalásokat a több párt vezetőjével
Ā„Ausztria polgárai támogatják a keresztény értékeken alapuló, következetes politikát”
ĀSebastian Kurz minden párttal tárgyalást kezdeményez
Ā„Az Ursula von der Leyen vezette új Európai Bizottságnak most esélye nyílik arra, hogy a megfelelő helyre tegye a hangsúlyokat Európában”
ĀAz Osztrák néppárt listavezetője bemutatta pártja migrációról, integrációról és biztonságról szóló intézkedéstervét
ĀA párt listavezetője, Sebastian Kurz volt kancellár szerint célzott támadás történt, az elkövetők adatokat szerettek volna ellopni, telepíteni, manipulálni és meghamisítani
ĀA tárcavezetők már le is tették az esküt
ĀA kancellári feladatokat átmenetileg Hartwig Löger kancellárhelyettes, pénzügyminiszter látja el
ĀA leváltott kancellár parlamenti mandátumát sem veszi fel
ĀAz ellenzéki pártok összehangoltan a kancellár ellen voksoltak
ĀKurz megerősítve érzi magát pártja várható győzelme nyomán
ĀA részben szakértőkből álló osztrák kormány belügyminisztere Eckart Ratz, a legfelsőbb bíróság volt elnöke lett, aki egyben a korrupció elleni küzdelem szaktekintélye
ĀVan der Bellen azt kérte Kurztól, hogy javasoljon új, szakértő miniszterjelölteket
ĀKurz a szavazás eredményeképpen elveszítheti kancellári tisztségét tizennyolc hónap után
ĀAz Österreich című lap online kiadása Herbert Kickl szabadságpárti belügyminisztert idézte, akivel kapcsolatban Kurz hétfőn bejelentette, hogy a menesztését javasolja az államfőnek
ĀSebastian Kurz korábban javasolta az államfőnek Heribert Kickl belügyminiszter menesztését
ĀA döntést hivatalosan az EP-választás után erősíti meg az elnökség
ĀHerbert Kickl belügyminiszter kitálalt: Ezért bomlott fel a koalíció
ĀStrache felajánlotta lemondását, a kancellár elfogadta azt
ĀÁllítja, azok feleslegesen beleavatkoznak a polgárok életébe
ĀEgyértelmű játékszabályokat kell megállapítani, hogy az Európai Unió a 21. században is sikeres maradjon - fogalmazott a Sebastian Kurz