Érkezik a májusi kompenzáció is a cégek számláira
ĀA bértámogatási programban így már összesen több mint 84 milliárd forintot fizettek ki idén
Telephelyeiken szervezhetnek oltást dolgozóiknak a nagyvállalatok
ĀAz érdekelt cégek a kormányhivataloknál jelezhetik igényüket
Újabb pályázat indul az elektromos gépjárművek vásárlásának támogatására
ĀA sajtótájékoztató végén vehették át a tulajdonosai az ezredik új elektromos autó kulcsát
Elektromos autóbuszok beszerzésére pályázik a Volánbusz
ĀA kormány a járványhelyzet alatt is kiemelt figyelmet fordít a klíma- és természetvédelmi akcióterv végrehajtására
Megszorítások helyett támogatások és adócsökkentések
ĀSzentkirályi Alexandra: Hiszünk abban, hogy a munka a valódi érték
Karbonmentes, villamosenergia-többlet tárolását segítő pályázat indult
ĀSchanda Tamás: Az érdeklődők 1-3 milliárd forint közötti összeget igényelhetnek, 2021. június 12-ig
Közel 30 ezer tanuló tehet érettségit idén a technikumokban
ĀA 2020-ban megerősített szakképzés népszerűsége folyamatosan nő, egyre több diák választja a technikumokat - közölte Schanda Tamás
Eddig 3500 elektromos kerékpár megvásárlását segítette a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv pályázata
ĀA kormány számára a teremtett világ védelme nemcsak egy jelszó, hanem valódi küldetés - hangsúlyozta Schanda Tamás
A XXI. század kihívásainak megfelelő vasút kialakításán dolgozik a kormány
ĀAz elmúlt tíz évben mintegy 700 kilométernyi pályát korszerűsítettek, a hálózat 41 százaléka villamosított, folyamatosan érkeznek az új motorvonatok és kocsik
A boltok többsége továbbra is betartja a védelmi szabályokat
ĀA fogyasztóvédelem az elmúlt két hétben több mint 1500 üzletet ellenőrzött, kevés helyen találtak problémákat
A megújult szakképzésben korszerű tudást kapnak a fiatalok
ĀSchanda: A szakképzés intézményei a korábbinál rugalmasabb, átjárhatóbb tanulási utakat biztosítanak + VIDEÓ
Folyamatos az illegálisan lerakott hulladékok felszámolása
ĀSchanda Tamás: A kormány a járványhelyzetben is folyamatosan cselekszik a klíma és a természet védelme érdekében
Már a legígéretesebb ötletek megvalósításán dolgoznak az egyetemi projektcsapatok
ĀÚj szakaszához érkezett a Hungarian Startup University Program
Több mint 68 milliárd forint ágazati bértámogatást kaptak eddig a magyar munkavállalók
ĀSchanda Tamás: A megítélt támogatások 99 százaléka már meg is érkezett a vállalkozások számláira
Már több mint 650 ezer maszkot gyártott az állami kutatócég
ĀSchanda: Ma már napi 10 ezres gyártókapacitással dolgoznak
Csaknem háromszáz szervezet vesz részt az ország megtisztításában
ĀFolytatódik a klíma- és természetvédelmi akcióterv végrehajtása, csak így lehet megóvni a világ értékeit a későbbi nemzedékek számára – hangsúlyozta Schanda Tamás
Ez a kormány vagyont ad az egyetemeknek, míg a baloldal eladósította őket
ĀSchanda: Az egyetemek megújítása az egyik legfontosabb nemzetépítési program
Már több mint 20 milliárd forint kamatmentes újraindítási gyorskölcsönt igényeltek
ĀSegítségével a nehézségekkel küzdő cégek azonnal visszatérhetnek a piaci versenybe
Megkezdődik a szakképzésben dolgozók oltása is
ĀA technikumok és szakképző iskolák közreműködésével az óraadó tanárok is regisztrálhattak
Jelentős kedvezménnyel lehet e-kerékpárt venni
ĀÚjabb pályázati forduló indul, a kormány két év alatt összesen mintegy 1 milliárd forintos kerettel támogatja az e-biciklik beszerzését
Már több mint 140 ezer munkavállaló után igényelték az ágazati bértámogatást
ĀÖsszesen több mint 1,6 millió dolgozónak nyújtott segítséget a kormány a járvány kitörése óta
A járvány nem akadályozza a Klíma- és természetvédelmi akcióterv megvalósítását
ĀSchanda Tamás: Ütemezetten zajlanak a tervezett programok
Az igénylők 99 százaléka megkapta az ágazati bértámogatást
ĀSchanda Tamás: Eddig mintegy 109 ezer munkahelyet tudtak megvédeni, illetve létrehozni a támogatás segítségével
Jelentős útfejlesztések indulnak Gyöngyös térségében
ĀSchanda: Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy a térség a jövőben is megőrizze vonzerejét
Jelentősen emelkedett a felsőoktatásba jelentkezők száma
ĀNépszerűek maradtak a modellváltó egyetemek is
Az alapfokú oktatásban tanulókra és dolgozókra is díjmentes internethasználat vonatkozik
ĀTámogatás a családoknak
Ingyenes internet az általános iskolák tanulóinak és pedagógusainak is
ĀITM: A kormány minden lehetséges eszközzel támogatja a magyar családokat