Kedden temetik Csíky András erdélyi magyar színművészt
ĀA kétezres évek második felétől kezdődően fokozatosan visszavonult, 2008 óta nem vállalt fellépéseket
ĀA kétezres évek második felétől kezdődően fokozatosan visszavonult, 2008 óta nem vállalt fellépéseket
ĀAz erdélyi magyar színművésztől kedden vesznek végső búcsút Kolozsváron
ĀRomániában nehezen viselik, hogy a magyar államfő és a miniszterelnök kifejezik szolidaritásukat az Erdélyben élő magyarokkal
ĀAláhúzta: a magyarok nem kérik, hogy mások egyetértsenek, azonosuljanak azzal, amit Istenről, hazáról, családról, Európáról gondolnak
ĀA kétezres évek második felétől kezdődően fokozatosan visszavonult
ĀSokan a mai napig nincsenek beoltva a kanyaró ellen keleti szomszédunknál
ĀPénteken több gazdaszervezet közös közleményben vállalt szolidaritást a spontán megmozdulás résztvevőivel
ĀAz új jogegységi határozattal a legfelsőbb bíróság az eddigi felemás jogi helyzetekre keresett megoldást az egyházi restitúció kapcsán
ĀAz adatsor szerint több mint 40 százalékuk vallotta azt, hogy a politikai palettán jobbra, illetve középre helyezné magát
ĀEmil Boc szerint erről egyhangúlag döntött a város közlekedésért felelős bizottsága, és a közösségi médiában a lakosság véleményét is kikérték
ĀA közúti fuvarozók elégedetlenek többek között a kötelező gépjárműbiztosítás magas árával, azzal, hogy GPS-rendszert kér tőlük az adóhatóság
ĀA hivatal szerint Gálfi Árpád a város képviselőtestületének jóváhagyása nélkül szerződött egy helyi ügyvédi irodával
ĀA szakértők szerint az élettársi kapcsolat Romániában nem a házastársi kapcsolat alternatívájaként jelenik meg
ĀTöbb moldvai megyében behavazott országutakat zártak le
ĀA pénzügyi segítség kiegészül az egyetem oktatóinak és hallgatóinak a helyreállítási munkákban való aktív részvételével
Ā42 hónap alatt kell befejezni a beruházást
ĀAz érsekség a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatalhoz is támogatási kérést nyújtott be
ĀA Balánbányai Hegyimentők figyelmeztettek mindenkit, hogy semmiképpen se vágjanak neki télen az ikonikus Egyes-kő meghódításának
ĀAz ügyészek egy jogi és három magánszemély ellen indítottak bűnvádi eljárást gondatlanságból elkövetett rongálás gyanújával
ĀA hatóság tavaly márciusban pénzbírságot szabott ki Izsák Balázsra a 2023. március 10-i székely szabadság napi felvonulás marosvásárhelyi megszervezéséért
ĀMárciustól megszűnhet a határ- és vámellenőrzés a repülőtereken és a tengeri kikötőknél
ĀA vendégekkel teli panzió kedden hajnalban gyulladt ki
ĀA házbizottság által jóváhagyott, a képviselőház honlapján szerdán közzétett napirend szerint az ülést kora délután hibrid formában tartják
ĀA romániai megyék felében nincs autópálya vagy gyorsforgalmi út
ĀA tragikus baleset következtében a bentlakó diákok jelentős anyagi károkat szenvedtek
ĀA miniszterelnök arra intett: erkölcsi kötelesség nem engedni elferdíteni a múltat, és megismertetni a fiatalokkal a valós eseményeket
ĀAz egyik dokumentum a nemzeti közösségek kulturális autonómiáját szabályozó kerettörvény tervezete
ĀA sofőrökkel szemben embercsempészés miatt indítanak eljárást a román hatóságok