Három feltételezett dílert vettek őrizetbe budapesti nyomozók
ĀCsaknem négy és fél kilogramm, mintegy 25 millió forint feketepiaci értékű kábítószergyanús anyagot foglaltak le
ĀCsaknem négy és fél kilogramm, mintegy 25 millió forint feketepiaci értékű kábítószergyanús anyagot foglaltak le
ĀAz életfogytiglani börtönre ítélt gyilkos még mindig szökésben van
ĀA BND-nél végzett munkája során szerzett információkat továbbította Moszkvának
ĀÖt év után előkerülhetnek a holttestek
ĀEgy szekrény mögé rejtett, titkos helyiségben találták meg a keresett bűnözőt + VIDEÓ
ĀAz ügyet a rendőrség felügyeleti szerve, az IGPN vizsgálja
ĀA rendőrség vizsgálja annak a személynek a kilétét
ĀA rongálással az elsőrendű vádlott 360 680 forint, a másodrendű vádlott pedig 72 136 forint kárt okozott
ĀA politikus a helyszínen látogatta meg a 35 fős magyar rendőri kontingenst
ĀA férfi holttestére a Balaton felé vezető oldalon, Martonvásár térségében találtak rá
ĀA vádlottat a börtönbüntetés mellett 3 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, és letartóztatását a másodfokú döntésig fenntartotta
ĀNem tudott túljárni a hatóságok eszén
ĀA biztonsági kamerarendszerek nem rögzítették, hogy a vízbe esett volna
ĀNem sikerült a vesztegetés
ĀAzt tanácsolják a lakosoknak, hogy legyenek éberek
ĀEgyelőre nem tudni, hogy az állat honnan szabadulhatott el
ĀA józsefvárosi nyomozók se láttak még ilyet
ĀNyaralás közben érte a szörnyű baleset
ĀAz elfogás 8 perc alatt történt a bátor szolgálati kutya segítségével
ĀAz incidens akkor történt, amikor a rendőrök három férfit leszállítottak a vonatról
ĀA tárgyaláson azt állította, csak segíteni akart