Trump változtatna a választási rendszeren
Ā„Mozgalmat fogok indítani a levélszavazás eltörléséért” - írta
Ā„Mozgalmat fogok indítani a levélszavazás eltörléséért” - írta
ĀOlyan összetevőket tartalmaznak, amelyek egészségügyi kockázatot jelentenek
ĀCélja, hogy lehetővé tegye az MI jövőbeli fejlesztését, felhasználását
ĀAz új szabály értelmében a hirdetéseken egyértelműen fel kell majd tüntetni azok politikai és célzott jellegét
ĀA Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményében kiemelte, a világméretű konfliktusok közepette a nemzetbiztonsági szempontok szorosabb koordinációjára van szükség
ĀSzükségessé vált, hogy megújítsák a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárását érintő törvényi szabályozást
ĀA nagyfogyasztóknál az energiafogyasztás mérése továbbra is kötelező
ĀAz orosz elnök rendeletében meghatározta a szükséges intézkedéseket
ĀMinden 18 és 60 év közötti férfi személyi okmányait ellenőrizni fogják
ĀAz Európai Unió új tervezetének feltehetőleg azonban nem mindenki fog örülni
ĀA jogszabály a következő három hónapban 20 százalékra korlátozza a feldolgozók és a kiskereskedők által alkalmazható megengedett árrést
ĀA tanács véleménye szerint a költségvetési tartalékok felhasználásánál konzervatív politikát szükséges folytatni
ĀNovember elsejétől ismét kötelező a maszkviselés a tömegközlekedési eszközökön, a munkáltatók előírhatják az oltás felvételét dolgozóiknak
ĀA KRESZ-tanfolyamot és -vizsgát is díjmentesen teljesíthetik