Herczegh Anita: Jelen kell lenni értő figyelemmel, támogató cselekedettel
ĀDobor Dorina divattervező harmadik alkalommal rendezett jótékonysági estet az Áder János korábbi köztársasági elnök által alapított alapítvány javára
ĀDobor Dorina divattervező harmadik alkalommal rendezett jótékonysági estet az Áder János korábbi köztársasági elnök által alapított alapítvány javára
ĀHerczegh Anita: Minden családnak nagyon nagy örömöt jelentett ez a lehetőség és sokan szerettek volna élni vele
ĀHerczegh Anita szeretné felhívni a figyelmet a „Covid-árvák” támogatására, Szilágyi Áron kardvívó pedig a Regőczi Alapítványt támogatja jelentős összeggel
ĀFelhívta a figyelmet arra, hogy még tavaly is emelkedett a rászoruló gyermekek száma
ĀA szombati aukción a legnagyobb értékű elkelt tárgyat 7 millió forintért vettek meg
ĀA jótékonysági esten tartott divatbemutatón ruhakollekciókra licitálhattak a meghívott vendégek
ĀA koronavírus-járvány árváinak megsegítésére szervezett, december 10-i árverés aukciós anyagából nyílt kiállítás a Nagyházi Galériában
ĀA jótékonysági árverésen szereplő tárgyakat a fővárosi Nagyházi Galériában meg lehet tekinteni
ĀNem elfogadható, ha egy gyerek amiatt nem tudja kibontakoztatni tehetségét vagy amiatt kell feladnia az álmait, mert anyagi nehézségek miatt ezt nem tudja megvalósítani - fogalmazott a köztársasági elnök felesége
ĀA tavaly összegyűjtött adományok a koronavírus miatt árván maradt gyerekekhez jutnak el
ĀHerczegh Anita: Az alapítvány mintegy húsz évben gondolkodik
ĀTízezer kanadai dollár adományban részesült a koronavírus-járvány miatt árván maradt gyermekeket segítő alapítvány a torontói magyarságtól
ĀEgy Szent József-szobrot küld Ferenc pápa, hogy annak elárverezésével segítse a Covid-árvákat támogató Regőczi Alapítványt
ĀA köztársasági elnök felesége mind a hét régióban felkeresett a koronavírus-járvány következtében árván vagy félárván maradt gyerekeket
Ā„Nem hagyjuk magukra a Covid-árvákat, akik számára biztatás, hogy sokan kiállnak mellettük reménytelennek látszó helyzetükben”
ĀA koronavírus-járvány következtében árván vagy félárván maradt gyerekeket segítő Regőczi Alapítvány 2022-től szeretné kialakítani az érintettek rendszeres havi támogatását
ĀHerczegh Anita: Fontos, hogy a családok érezzék azt a biztonsági hátteret maguk mögött, amelyet az alapítvány nyújtani tud nekik