Dübörög a szemétszedési akció
ĀRengetegen részt vesznek a hulladék elleni harcban a Te Szedd! keretében
ĀRengetegen részt vesznek a hulladék elleni harcban a Te Szedd! keretében
ĀA fenntarthatóbb termelési mód lenne a megfelelő
ĀAz ügy érdekében a kormány is tesz intézkedéseket
ĀAz emberek egészsége a tét
ĀRaisz Anikó: Csökkenthető a gazdaság külső tényezőktől való függése
ĀAz EU továbbra is vezető szerepet kíván vállalni a globális felmelegedés korlátozására irányuló, nemzetközi erőfeszítésekben
ĀNagy István elmondta, a december végéig tartó magyar elnökség ideje alatt számos nemzetközi esemény foglalkozik majd a biológiai sokféleséggel
ĀA mangán esetében ötödére, míg a nikkel és a kobalt esetében a felére csökkentették a határértéket
ĀMagyarország mindent megtesz, hogy az EU felkészüljön a környezeti kihívásokra
ĀAz Energiaügyi Minisztérium államtitkára pénteken Budapesten, az uniós környezetvédelmi miniszterek kétnapos informális ülése után nyilatkozott
ĀNemcsak szemléletformáló, hanem környezetvédő és közösségformáló esemény is
ĀÚgy véli, fontos lenne, hogy a gyerekek minél előbb megismerjék a természet, a teremtett világ értékeit, és tudjanak is rá vigyázni
ĀA közösség nevében kell majd megtalálni a kompromisszumokat
ĀAz államtitkár megköszönte a programban részt vevő önkéntesek munkáját, akik együtt tesznek a tisztább, élhetőbb Magyarországért
ĀCélja megismertetni a fiatalokat azzal, hogy mennyire fontos a víz, a talaj és a biológiai sokféleség
ĀA kormány célja az, hogy olyan környezetet alakítsanak ki Magyarországon, amelyben maximálisan ki tudják használni az ország ilyen típusú lehetőségeit
ĀA kampányban idén a vállalatokat is szeretnék megszólítani
ĀAz illegális hulladékok legnagyobb részét építési, bontási törmelék és kommunális hulladék teszi ki
ĀEnnek érdekében nyilvános pályázati felhívást tesz közzé
ĀA magyar kormány számára kiemelt fontossággal bír a környezeti és természeti erőforrások védelme
ĀA kezdeményezés célja, hogy önkéntesek saját ötleteikkel hívják fel a figyelmet a tudatos hulladékgazdálkodásra
ĀAz államtitkár az Európai Bizottság 2015-ös akciótervéről beszélt
ĀAz uniós klímacélok terén fontos a megvalósíthatóság szem előtt tartása
ĀA körforgásos gazdaságra való áttérés csakis együttműködés eredményeként valósítható meg
ĀAz Energiaügyi Minisztérium környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára a Fejér vármegyei Polgárdiban mondott beszédet
ĀAz intézkedéssel hatékonyabbá válik a hulladékgazdálkodás, és emelkednek a hulladékgyűjtési és hasznosítási arányok
ĀA hulladékgazdálkodás egy része 2023. július elsején koncessziós rendszerre állt át
ĀJúliustól az egész országban elindult az új hulladékgazdálkodási rendszer
ĀA zöldóvoda minősítő címre vonatkozó nyílt pályázatot 16. alkalommal folytatták le 2022-ben
ĀA magyar kormány a levegőtisztaság védelme érdekében létrehozta az Országos Levegőterhelés-csökkentési Programot