Túlélte az egykori amerikai elnök, hogy a Wagner-vezér volt a felszolgálója
ĀBush azt mondta, hogy az évek során változott a kezdeti megítélése az orosz elnökkel kapcsolatban
ĀBush azt mondta, hogy az évek során változott a kezdeti megítélése az orosz elnökkel kapcsolatban
ĀOroszország egyik vezető politológusa tett egy igen megrázó kijelentést
ĀA biztonságpolitikai szakértő szerint minél tovább tart, annál többen látják be, hogy ez a háború értelmetlen, céltalan és eredménytelen
ĀA vita Oroszország számára abban az értelemben előnyös, hogy Putyin szerint „leleplezi” Washingtont
ĀOroszország már kétszer annyi aranyat és devizatartalékot halmozott fel, mint amennyit a Nyugat tavaly befagyasztott – jelentette ki
ĀAz orosz elnök rámutatott az amerikai demokrácia gyengeségére
ĀAz orosz elnök Vlagyivosztokban megismételte, hogy Oroszország nem hagyhatja abba a harcot, amíg Ukrajna folytatja ellentámadását
ĀA portál szerint a francia elnök elszalasztotta a saját „churchilli pillanatát”, és nem szállt eléggé szembe Oroszországgal. Eddig
ĀAz orosz elnök így emlékezne meg a tavaly szeptember 30-án megtartott népszavazásra
ĀAz orosz elnök szerint nemcsak megtartani kell ezt a régiót, hanem fejleszteni is
ĀÚgy véli, nem az átmeneti politikai eseményeket helyezik előtérbe, hanem saját projektjeik előmozdítását
ĀA brazil elnök figyelmen kívül fogja hagyni a Putyin ellen kiadott elfogatóparancsot
ĀA brit lap szerint az ukrán korrupció miatt is egyre nagyobb az aggodalom
ĀSzerinte legalább öt orosz vezetőt tud, aki sokkal esélyesebb, mint Medvegyev a vezetői pozícióra
ĀA legmegbízhatatlanabb politikusoknak Bident, Trumpot és Putyint tartják
ĀAz Egységes Oroszország maximálisan odatette magát
ĀVlagyimir Putyin orosz államfő telefonbeszélgetést folytatott Assimi Goita mali elnökkel
ĀIndia vasárnap, a csúcstalálkozó záróeseményén hivatalosan is átadta a G20-ak soros elnökségi tisztét Brazíliának
ĀPutyin levelet is küldött az észak-koreai vezetőnek
ĀA közlekedési infrastruktúrát emelte ki
ĀAz elnök hangsúlyozta, hogy az út felére csökkenti a Moszkva és Arzamasz közötti utazási időt
ĀKijelentette, hogy Oroszország „rendkívül érdekelt” az ukrán tengeri kikötők és gabonaszállítási infrastruktúra lerombolásában
ĀAz orosz elnök arról is beszélt, hogy az ukrajnai zsidókat elsősorban nem a németek, hanem a banderisták irtották ki
ĀA vizit célja, hogy megvitassák Oroszország további fegyverekkel való ellátásának lehetőségét és a katonai együttműködést
ĀMi történik Oroszországban?
ĀSPOILER: Nem, csak működik a propaganda, és (majdnem) mindenki bedőlt egy csúsztatásokkal és félrefordítással teli cikknek
ĀOroszország júlis 17-én lépett ki az egyezményből
ĀPutyin szerint a BRICS-nemzetek képviselik egy új, igazságosabb és többpólusú világrend kialakulását