Economist: Putyin nyerésre áll a háborúban
ĀA lap szerint Ukrajna egyre jelentősebb hátrányban van
ĀA lap szerint Ukrajna egyre jelentősebb hátrányban van
Ā„Az úgynevezett partnereink azt hitték, hogy felakasztottak minket egy technológiai tűre"
ĀAz orosz elnök szólt, a Hamász engedett
ĀA NATO Oroszországot tekinti a legnagyobb fenyegetésnek Európában, és egy nagyobb konfliktusra készül
ĀKijev „ideges” amiatt, hogy Ukrajna a nyári ellentámadás kudarca után elveszíti a nyugati támogatást
ĀVlagyimir Putyin orosz elnök szerdán rendeletet írt alá, amelyben 2024-et a család évének nyilvánította
ĀPutyin a G20-as találkozón tartott beszédében több dologra is kitért
ĀA Vlagyimir Putyin orosz elnök meggyilkolásával kapcsolatos kijevi fenyegetések nem új keletűek
ĀA cseh külügyminiszter kedden megerősítette, hogy Csehország javasolta az orosz diplomaták szabad mozgásának korlátozását
ĀAz orosz vezető szerint az Egyesült Államok háttérbe szorította a közel-keleti kvartett többi tagját
ĀOliver Stone szerint Oroszország megerősödött, mióta Vlagyimir Putyin a kilencvenes évek elején hatalomra került
ĀPutyint nem hívták meg a San Franciscóban tartott Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcstalálkozójára
ĀDavid Petraeus tábornok úgy véli, Putyin rendesen meglepődött
ĀPeszkov méltatta az ország vezetésének „bölcs” döntéseit, és a kormány „titáni” munkáját, aminek köszönhetően az orosz gazdaságnak sikerült stabilizálódnia, majd „teljesen váratlanul növekedési pályára állnia”
ĀA „vulgáris globalizáció” sokszorosára növelte a konfliktusok lehetőségét
ĀOroszország nem tervezi, hogy „bezárja az ablakot Európára”, még akkor sem, ha néha úgy gondolja, hogy bizonyos dolgokat „egy kicsit bezár, amikor huzat van” – mondta
ĀAz ukrán hadsereg legalább 100 embert vesztett a Dnyeper bal partján
ĀPutyin megköszönte Egyiptom átfogó segítségét az orosz állampolgárok Gázai övezetből való evakuálásában
ĀA demokrata párti kongresszusi képviselő rémképeiben természetesen Orbán Viktor is feltűnik
ĀPeszkov szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kétségbeesésből ígérget újabb offenzívákat
ĀA megbeszélések során Putyin és Tokajev aláírta az orosz-kazah együttműködés ütemtervét a következő három évre
ĀOroszország új vállalkozói rétegét kevesen ismerik az országon kívül, és nem kerültek fel az amerikai vagy az uniós szankciós listákra
ĀEzek a kísérletek hiábavalóak
ĀAz ukrajnai konfliktusban a legnehezebb idők még Kijev előtt állnak – mondta Andrij Jermak
ĀAz ukrán belügyminiszter-helyettes újabb felvétellel borzolja a kedélyeket
ĀAz orosz elnök csütörtök reggel érkezett hivatalos látogatásra Asztanába