Ma 16 óráig mondhatnak le a képviselőjelöltek
ĀA határidőt követően benyújtott lemondás nem alkalmas a joghatás kiváltására, azaz a jelöltre leadott szavazatok érvényesek
ĀA határidőt követően benyújtott lemondás nem alkalmas a joghatás kiváltására, azaz a jelöltre leadott szavazatok érvényesek
ĀMind a felsőoktatási képzés, mind az innovációs kutatás átalakításának kulcspontja, hogy a gyakorlatot ültessük a képzés és a kutatás fókuszába – mondta
ĀRomániában vasárnap európai parlamenti és helyhatósági választásokat is tartanak
ĀElmondta, hogy 2019 és 2023 között a Magyar Falu Programban 600 orvosi rendelő épülhetett fel
ĀA közös eljárásban megrendezett választások napján a választópolgárok reggel 6 és 19 óra között adhatják le szavazatukat
ĀKiemelték: a Budapest Airport Zrt. visszavásárlása a rendszerváltás utáni időszak legösszetettebb és legnagyobb értékű gazdasági tranzakciója
ĀA kormánypárti polgármesterjelölt felülvizsgáltatná a közétkeztetést
ĀA demonstráció hatást váltott ki nemcsak Európában, de az Egyesült Államokban is
ĀNacsa Lőrinc: A tét óriási: háború vagy béke
ĀCsütörtökön Mohácson folytatta választási kampánykörútját a miniszterelnök
ĀAz OSK Stadion budapesti forrásokból épült meg
ĀA kormány a korszerű felszereltséghez is hozzájárult
Ā„Nekünk sikerülhet, ami 104 éve nem sikerült” + VIDEÓ
ĀMeghatározott feltételek mellett van erre lehetőség
ĀFarkas Éva Erzsébet polgármester Mága Zoltánnal közösen avatta fel a turulszobrot
ĀKijelentette: mindent meg kell tenni az orosz–ukrán háború szétterjedésének megállításáért
ĀTárgyalást folytattak több térségbeli település polgármesterével
ĀMegvizsgálják a Választási Iroda működését az európai parlamenti, valamint az önkormányzati választások kampányidőszakában
ĀErox Martini szerint jó az irány, a regnáló kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy Magyarország kimaradjon a háborúból
ĀLatorcai Csaba szerint ha a határok megváltoztathatóak voltak Trianon után, akkor 2024-ben is meghátrálásra lehet kényszeríteni a nagyhatalmakat
ĀA fizikai és infokommunikációs akadálymentesítés szerte az országban megkönnyíti számukra a közlekedést
ĀSzerdán 16 óráig igényelheti a mozgásában akadályozott választópolgár, hogy akadálymentes szavazókörben szavazhasson a vasárnapi választásokon; mozgóurnát pedig a szavazás napján délig lehet igényelni
ĀMenczer Tamás szerint a békét egyedül Orbán Viktor tudja megvédeni
ĀA június 9-ei választáson a több szavazókörös településeken minden szavazókörben működik szavazatszámláló bizottság
ĀElmondta: Abban bízik, hogy a következő időszakban egy kereszténydemokrata reneszánsz valósul meg
ĀA fideszes polgármesterjelölt merész tervei a Mecsek fővárosában
ĀDömötör Csaba szerint a Momentum úgy tölti a kampány utolsó napjait, mint az elmúlt öt évet
ĀÚgy fogalmazott, idegen érdekekért, szolgasorba taszításunkért, gyermekeink érdekei ellen nem cselekszünk
ĀSoltész Miklós úgy fogalmazott, a vasárnapi választások tétje, hogy a magyarok tovább építkeznek-e, vagy hagyják, hogy mások romboljanak
ĀA Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje szerint a fővárosi utak állapota nemcsak veszélyes, de a pénztárcánknak is drága