Péntek éjfélig kell dönteniük a bizottságoknak a jelöltek nyilvántartásba vételéről
ĀA jelöltek bejelentésének határideje hétfő délután négy óra volt
ĀA jelöltek bejelentésének határideje hétfő délután négy óra volt
ĀSzentkirályi Alexandra változást sürget
ĀFerencváros egészségügyi szolgáltatója 5,6 milliárd forintos kormányzati támogatásból újul meg
ĀSzentkirályi Alexandra szavai szerint jó lenne, ha végre olyan ember állna Budapest élén, aki nem éléskamraként tekint rá
ĀKormányzati segítséggel megvalósítható Dudás Zoltán és a csepeli Fidesz–KDNP polgármesterjelöltjének programja
ĀA nemzetiségi jelölőszervezetek kedden 16 óráig jelenthették be országos listáikat
Ā„Az összeborulás a baloldalon még mindig megvan”
ĀGyengekezűséggel és átgondolatlan politika folytatásával vádolják a polgármestert
ĀA főpolgármester-jelölt a belügyminiszterrel egyeztetett
ĀA tízezernél több lakosú településeken vegyes választási rendszerben – egyéni választókerületben és kompenzációs listán – juthatnak a jelöltek mandátumhoz
ĀA június 9-ei voksoláson a főpolgármester-jelöltek a következő sorrendben szerepelnek majd a szavazólapon: 1. Grundtner András, 2. Vitézy Dávid, 3. Szentkirályi Alexandra, 4. Karácsony Gergely, 5. Vas Annamária
ĀJúnius 9-én fogunk választani
Ā„Változást Budapesten”
ĀA sorsolások – ahogy a bizottságok valamennyi ülése – nyilvánosak, így azokon a média munkatársai és a jelöltek, illetve a jelölőszervezetek is részt vehetnek
ĀA hétfő délután négy órai határidőn túl beérkező ajánlásokat és jelentkezéseket a bizottságok már nem fogadhatják el
ĀA miniszterelnök szerint éppen ezért, akik a baloldalra szavaznak, a háborúra szavaznak
ĀRendszerszintűek a korrupciós ügyek a balliberális vezetésű fővárosi kerületben
ĀHangsúlyozta, rendkívüli helyzet van Európában
ĀÖsszesen 335 ezer forint kárt okozott a józsefvárosi férfi
ĀA díjakat egységesítették, és fejlesztési alapot hoztak létre, ami a vízrekonstrukciós program elindulását szolgálja
Ā„Budapest valódi fejlesztésén dolgozó vezetést” ígér
ĀAz önkormányzati és nemzetiségi választáson indulni szándékozó jelölteknek május 6-án 16 óráig kell bejelenteni indulási szándékukat
ĀMenczer Tamás: Sajnos a teljes magyar baloldal háborúpárti
ĀÚgy véli, ha a többség most Európa-szerte felemeli a szavát, akkor még elkerülhető a legrosszabb
ĀGyurcsány Ferencnek üzent a Fidesz kommunikációs igazgatója
ĀSzavai szerint békepárti álláspontunk miatt zsarolnak és nyomást gyakorolnak ránk
ĀJelezte, a következő napokban és hetekben is járja majd a fővárosi kerületeket és folytatja a kampányt
ĀFelidézte, hogy Magyarországon a harmadik leglátogatottabb termálfürdő a hévízi
ĀMint mondja, lemásolja a baloldal a két évvel ezelőtt sem működő kampányát, csak mást tolnak a kirakatba
ĀA nemzetiségi választásokat a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásával egy napra, június 9-ére tűzte ki az NVB március 12-én