Együttműködési megállapodást kötött a KIM és az MKIK
ĀA kamara rendszeresen köt megállapodásokat konkrét területekre a magyar kormánnyal
ĀA kamara rendszeresen köt megállapodásokat konkrét területekre a magyar kormánnyal
ĀReagált az MNB Parragh László bírálatára
ĀVarga Mihály a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével egyeztetett
ĀAz Országgyűlés elnöke kitért arra is, hogy a munkaalapú gazdaságpolitika 2010 óta lépésről lépésre átformálja Magyarországot
ĀEmlékeztetett, 2010-hez képest Magyarországon a szakmunkás garantált bérminimum mintegy három és félszeresére emelkedett
ĀMegkezdődött az idei gazdasági évnyitó
ĀA Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint az árstopokat az élelmiszerár-infláció csúcsát követően lehet kivezetni
ĀÚjabb féléves időszak nyílik annak érdekében, hogy a kkv-szektor továbbra is olcsó és elérhető forrásokhoz férjen hozzá
ĀA rendezvényen 86 szakmában több mint 200 tanuló versenyez, emellett szakmai és szórakoztató programok várják az érdeklődőket a Hungexpo területén
ĀA koronavírus okozta válság alatt és után a magyar foglalkoztatás bővült a legjobban az unión belül - közölte Palkovics László
ĀAz energiaárak vállalatokat érintő kormányzati csökkentése újabb, kamara által javasolt mentőöv a szektornak
ĀA magyar válogatott 21 szakmában, 26 versenyzővel indult az EuroSkills versenyen
ĀA magyar gazdaságban előállított érték már 2021 második negyedévében meghaladta a válság előtti szintet
ĀParragh László: A kedvezményes újraindítási gyorskölcsön iránt jelentős az érdeklődés
ĀParragh László: A nyitás után a gazdaság nagyon gyorsan talpra áll majd, és erre is készülni kell
ĀÚjraindultak a gazdaságvédelmi megbeszélések
ĀA cél a cégek versenyképességének javítása
ĀA koronavírus-járványnak erősebbek lehetnek a gazdasági következményei, mint a humán hatásai
ĀParragh László szerint a magyar gazdaság versenyképességéhez adócsökkentés kell
ĀParragh László: A tudásnak akkor van létjogosultsága, akkor lesz működőképes, ha azt összekötik a termeléssel, a továbbképzéssel
ĀA magyar GDP több mint harmadát a főváros termeli, a foglalkoztatottak száma nemzetközi szinten is jelentős bővüléssel elérte a 840 ezret - mutatott rá a főpolgármester
ĀÖtezer vállalati szakembert képeznek át, tizenötezer diák kaphat ösztöndíjat
ĀA magyar kézművesipari termékek piaca növelhető a turisztika révén