A papírsúlyú bunyós óriási volt a ringben – INTERJÚ
ĀHetvenöt éves az olimpiai-bajnok Gedó György
Megérkezett az olimpiai láng az Akropoliszra
ĀA fáklyát kedden gyújtották meg a hagyományok szerint Olümpiában
Ligetvári: Az olimpián sincs félnivalója a férfi kéziválogatottnak
ĀA védekező-specialista hangsúlyozta, bármilyen magasra tehetik saját maguknak a mércét
Terrorkészültségben várja Párizs az olimpiát
ĀLengyel bombakereső kutyából sok jelentkezett, biztonsági erőből kevés
Golovin: Több fontos területen is nagyot fejlődött a női kézilabda-válogatott
Ā„Ha sikeres akarsz lenni, akkor egyéniségek kellenek, de a csapat a legfontosabb”
Mocsai Tamás: Az akadémiai rendszer jól működik
ĀA férfi és a női együttesben is számos fiatal szerepelt a legutóbbi világversenyeken és a selejtezőtornán
Kökény Beatrix szerint a kézilabda középpontban lesz az olimpia alatt
ĀÚgy látja, hogy a tavaly junior vb-ezüstérmes magyar csapat tagjai nyerő típusúak
Vajon elég ideje lesz Miláknak a felkészülésre?
ĀA párizsi olimpián július 30-án és 31-én rendezik a 200 méter pillangó versenyeit
Mindkét magyar kézilabda-válogatott összekerült a házigazdával
ĀLezajlott a párizsi olimpia csoportköreinek sorsolása – Golovin örül, Rodríguez szerint nem kaphattak volna nehezebb ellenfeleket
Fellobbant a láng Olümpiában
ĀA hagyományoknak megfelelően a „főpapnő” korhű jelmezben végezte a ceremóniát
Az olimpiai kvótáért küzdenek a birkózóink Isztambulban
ĀAz isztambuli világkvalifikáción minden súlycsoportban az első három helyezett váltja meg a jegyét a francia fővárosba
Böde-Bíró Blanka nagyon büszke a válogatottra
ĀAz olimpiai kvótát szerző női kézilabda-válogatott csapatkapitánya szerint a női szakágért is érdemes nézni a kézilabdát
Ilyés Ferenc: A mutatott játék csodaszámba ment
ĀIlyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke értékelte az olimpiai kvótás női válogatott debreceni játékát
A magyar női kézilabda-válogatott kvótát szerzett a párizsi olimpiára
ĀA debreceni selejtezőtorna vasárnapi zárómeccsén 37–28-ra legyőzték Japánt
3×3-as olimpiai selejtező – Nem szereztek kvótát a magyarok Hongkongban
ĀA magyar női 3×3-as kosárlabda-válogatott májusban még javíthat Debrecenben
Ilyés Ferenc: kézzelfogható közelségbe került Párizs
ĀA sportban nem szabad kiengedni, vasárnap győzelemre kell játszani Japán ellen - hangsúlyozta a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke
3x3-as olimpiai selejtező: elődöntőben a magyarok Hongkongban
ĀKikaptak, mégis a legjobb 4 közé jutottak
Asztalitenisz olimpiai selejtező: kijutó helyen áll az Ecseki-Madarász páros
ĀA havirovi selejtezőn ugyan nem sikerült kvótát szereznie, a világranglistán továbbra is olimpiai szereplést érő helyen áll az Ecseki Nándor, Madarász Dóra asztaliteniszező vegyes páros
Kós Hubert a világcsúcstartóval holtversenyben nyert 100 pillangón
ĀAz Arizona State 21 éves magyar versenyzője ezúttal kihagyta kedvenc számát, a 200 hátat, amelyen tavaly világbajnok lett, s ezúttal a 100 pillangóra koncentrált
Női kézilabda olimpiai selejtező: a japánok is kiütötték a briteket
ĀVasárnap az ázsiai együttes a házigazda magyar csapattal találkozik, amely pénteken három góllal legyőzte a világbajnoki negyedik Svédországot
Milák edzője szerint az úszó előrébb tart, mint bárki gondolta
ĀVirth Balázs még az állóképességet hiányolja – Sós Csaba úgy látja, Milák egyedi utat jár
A svédek legyőzésével nagy lépést tettek a magyarok Párizs felé
ĀA nemzeti csapat, amely a csütörtöki nyitónapon 49–11-re legyőzte Nagy-Britanniát, vasárnap 19.15-től játszik Japánnal
Kapás aranyéremmel zárta az ob-t, készülhet az olimpiára
ĀA harmincéves sportoló szerdán 200 méter pillangón olimpiai szintes idővel nyert
Telegdy Ádám egyéni csúccsal szerzett olimpiai kvótát
ĀA 28 éves versenyző 1:55.57 perccel csapott célba, ezzel a 2021-es, tokiói olimpián úszott 1:56.15-ös teljesítményen javított jókorát
Szijjártó szerint a párizsi olimpia lépés lehetne a béke felé
ĀSzavai szerint a geopolitikának nem lehet köze a sporthoz
