Kihirdették az Országház bora verseny idei nyerteseit
ĀA borokat két fordulóban értékelte a zsűri
ĀA borokat két fordulóban értékelte a zsűri
ĀSimor Dániel az őszi ülésszak végéig nem léphet be az Országházba
ĀAz idei díjazottak között többségben vannak a kis- és középvállalkozások
ĀAz épületet 887 millió alkalommal nézték meg a TikTokon
ĀUkrajnából érkező gyerekek köszönik meg az országuknak nyújtott segítséget az Országháznál
ĀCélegyenesben a kohéziós és a helyreállítási alap forrásainak folyósításához szükséges megállapodások
ĀA Gloria Victis középiskolai történelmi vetélkedőn 60 iskola 180 diákja szállt versenybe
ĀAnnak a közép-európai együttműködésnek, sorsközösségnek is szimbóluma, amelyet most a visegrádi négyek együttműködése próbál építeni
ĀA védettségi igazolvánnyal rendelkezők és a felügyeletük alatt lévő kiskorúak számára nyílnak meg újra
ĀCsaládi szakácskönyvtől a gyilkos merényletig: az Országgyűlési Múzeum kisfilmekkel, fotókkal és relikviákkal mutatja be a nagyformátumú politikus karrierjét és hétköznapjait
ĀAz épületen napi ezer ember dolgozott, az üvegablakok például Róth Miksa műhelyében készültek, és úgy élték túl az ostrom pusztítását, hogy még előtte levitték azokat a pincébe
ĀAz Országház építésére kiírt pályázatra beérkezett tervek közül sokáig egy neoreneszánsz épületrajz állt nyerésre
ĀMagyarország ezzel a meggyőződéssel vesz részt az Európa jövőjéről szóló uniós diskurzusban
ĀEzért Magyarországnak politikai cselekvőképessége és katonai önvédelme mellett, a szellemi ellenállóképességét is biztosítania kell - hangsúlyozta a házelnök
ĀHárom évtizede az Egyesült Államok és az amerikai vállalatok végig Magyarország mellett álltak - mondta a miniszter