Két települést vett be az orosz hadsereg
ĀAz ukrán hadseregnek több mint 1050 katonája esett el vagy sebesült meg
ĀAz ukrán hadseregnek több mint 1050 katonája esett el vagy sebesült meg
ĀAz orosz erők nagy hatótávolságú precíziós fegyverek sorozatos támadását indították ukrán célpontok ellen
ĀMoszkva a növekvő nyugati fenyegetésekre válaszolva a nem stratégiai nukleáris fegyverek előkészítését és alkalmazását teszteli
ĀLengyelország kész arra, hogy amerikai atomfegyvereket telepítsen a területére
ĀAz elnök jóváhagyta az orosz állampolitika alapjait a történelmi oktatás területén
ĀKína nem volt hajlandó csatlakozni a szankciókhoz, ehelyett fellendítette a kereskedelmet Moszkvával
ĀA NATO-csúcstalálkozót július elején tartják Washingtonban
ĀVlagyimir Putyin orosz elnököt tegnap iktatták be, ennek eredményeként pedig a teljes orosz kormány lemondott
ĀA II. világháborúban az ukránok egy jelentős része a németek oldalán fogott fegyvert
ĀHétfőn közölték, hogy egy hadgyakorlat részeként gyakorolni fogják a taktikai nukleáris fegyverek bevetését
ĀA Legfelső Tanács a kegyetlenkedő kényszertoborzók megbüntetését ígéri az emberi jogok megsértése miatt
ĀA lépés válasz volt a nyugati országok hasonló intézkedéseire
ĀDmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a történéseket az eszkaláció példátlan fordulójának nevezte
ĀKlaus Iohannis azt követően jelentette ezt be, hogy tárgyalt Joe Biden amerikai elnökkel
ĀSzerda hajnalban a Mikolajivi területen, majd pár perc múlva az ország több pontján érzékelték a támadásokat, és az egész országban légiriadót rendeltek el
ĀKorábban az orosz külügyminisztériumba kérették Franciaország moszkvai nagykövetét, Pierre Lévyt, és Párizs ismertetése szerint közölték vele, hogy nem Moszkva felelős az ellentét kiéleződéséért
ĀA katonai ügyekbe avatkozók akár nyolc évet is kaphatnak – figyelmeztettek az egyik ukrán régió tisztviselői
ĀA közzétett videó egy, a NATO által szállított, ukrán szolgálatban lévő harckocsi megsemmisítését bizonyítja
ĀKomoly előrelépést vár el az orosz elnök az élet számos területén
ĀAz orosz haderő az elmúlt nap folyamán két ukrán ellenrohamot vert vissza
ĀA Fidesz szóvivője rámutatott, már most is vannak külföldi katonák Ukrajnában
ĀAz elnök mellett Budanov is a célpontok között szerepelt - „A támadás ajándék lett volna Putyinnak a beiktatás előtt”
ĀA megszállt objektumban számos jelentős műszaki probléma alakult ki